BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már regisztrálhatja oltásra 5-11 éves gyermekét

Megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához.

Szerdán megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához is – közölték a hivatalos kormányzati tájékoztató honlapon. A gyermekek oltása az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál fog történni. A gyermekek oltására kijelölt kórházi oltópontokra az internetes időpontfoglalót fogjuk megnyitni néhány napon belül, ennek dátumáról külön tájékoztatást fogunk adni. Az interneten azok a szülők fognak tudni majd időpontot foglalni, akik érvényes regisztrációval rendelkeznek. Emellett a gyermekvakcinát igénylő házi gyermekorvosok is fognak kapni a vakcinaszállítmányból. A jövő héten érkező szállítmány várhatóan 69 ezer gyermek oltását teszi lehetővé december 15-től.

Mint ismert az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a közelmúltban jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 éves korosztály oltását is a Pfizer gyermekvakcinájával.

Az első vakcinaszállítmány várhatóan jövő hét elején érkezik meg Magyarországra. A gyermekek oltása a tervek szerint országosan december 15-től indul. Az első szállítmányban várhatóan 138 ezer adag vakcina érkezik, amelynek a fele – tehát 69 ezer adag vakcina – oltható el, a másik felét félre kell tenni a második oltáshoz, mert a további gyermekvakcina szállítmányok sorsa még bizonytalan. A második oltás a gyermekeknél is az első oltás után 3 héttel lesz esedékes.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Egy ampullában 10 gyermek oltásához való vakcina lesz, így az oltást is ennek megfelelően úgy kell megszervezni,  hogy egy kinyitott egy ampullára 10 gyermeket kell szervezni a házi gyermekorvosoknak is – írták.

Tízezrével oltották a magyar kamaszokat az akcióhéten

Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.