Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által kifejlesztett vakcina megalkotója, Sarah Gilbert szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a koronavírus pusztításának még nincs vége, ám úgy gondolja, hogy jöhet még ennél is rosszabb – írja a The Guardian.

A kutató szerint lehet ennél fertőzőbb és halálosabb vírus is a jövőben, ezért le kell vonni a koronavírus-járvány tanulságait, és felkészülni a következő járványokra. Gilbert szerint ahogy a hadseregre, a titkosszolgálatokra és a diplomáciára is költenek az államok, hogy elkerüljék a háborúkat, úgy a járvánnyal szemben intézményekbe, kutatásba, gyártásba is érdemes  befektetni.

Fotó: BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A brit tudós szerint az új variánsról tudjuk, hogy olyan mutációkat tartalmaz, melyek növelik annak fertőzőképességét, és lehetséges, hogy a korábbi betegség és az oltások által kiváltott antitestek kevésbé védenek attól, hogy elkapjuk a fertőzést, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a védettség nem elegendő továbbra is a súlyos lefolyású betegség és a halálozás megelőzésére. Ugyanakkor nem árt az óvatosság, és lépéseket kell tenni az omikron-variáns terjedésének lassításáért.

Noha keddtől Nagy-Britannia utazási korlátozásokat vezet be – így az országba csak 48 óránál nem régebbi negatív teszttel lehet belépni, és Nigéria is rákerült a legveszélyesebb országok vörös listájára –, szakértők szerint ezek a lépések már elkéstek.

Mark Woolhouse a tudományos influenzajárvány-modellező csoporttól elmondta, nagyon úgy tűnik, hogy beindult a közösségi terjedés, ezért az utazási korlátozások már csak annyit érnek, mint eső után a köpönyeg.

Az Egyesült Államok vezető járványügyi szakértője, Anthony Fauci szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az omikron nem annyira súlyos, de túl korai még határozott következtetéseket levonni az ügyben.