Bár Gansperger Gyula az orosz Rahimkulov családban látta a lehetséges vevőt a Városházára, a Mediaworks Hírcentruma olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek szerint olasz befektetői köröknek is felajánlották az épület megvásárlását – írja a Magyar Nemzet

A lap birtokába került dokumentumok – köztük számos e-mail, Viber-üzenet – ugyanis arról tanúskodnak, hogy a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Barts Balázs mellett Berki Zsolt vállalkozó több üzleti kör felé is lépéseket tett a Városháza-projekttel és számos más budapesti ingatlannal összefüggésben. 

Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

A levelezés szerint az értékesítés előtt álló ingatlanokról megszerzett tudnivalókat először Berki Zsolt juttatta el a testvérének, majd Berki József továbbította azoknak az ismerőseinek, akikről azt feltételezte, hogy kapcsolatba tudnak kerülni más üzleti körökkel. Így jutott el az ajánlat az olasz befektetői köröket képviselő Riccardo Salvatoréhoz – írja a lap. 

Az olaszokhoz eljuttatott dokumentumokban két fővárosi ingatlanról esik szó. Az egyik a Városháza, a másik pedig a XI. kerületi Rimaszombati út 2–4. A Magyar Nemzet beszámolója szerint az utóbbiról azt érdemes tudni, hogy a Budaörsi út és a Koszorúslány utca között elterülő telekről van szó, amelyeknek összterülete 29 560 négyzetméter. A bemutató anyag szerint a 

Budapesten kiemelt kereskedelmi környezetben – a Budapest One irodaház szomszédjában, a Kelenföldi pályaudvartól és az Etele Plázától pár percre, több hiper- és szupermarket, valamint logisztikai telepek közelében az M1–M7 bevezetőjénél – kifejezetten kuriózumnak számít egy ilyen méretű telek.

A cikk szerint a Városháza-projektre több energiát fordított Riccardo Salvatore, aki néhány bizalmasának megadta a meglévő épület paramétereit, jellemzőit és a jövőbeli hasznosítási lehetőségeit. Tájékoztatása szerint 

az ingatlan ára nyolcvanmilliárd forint, amelyből a jutalék kétmilliárd forint. 

Titokban akarták tartani

Salvatore ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyletben részt vevők titoktartási nyilatkozatot írjanak alá. Ezt segítendő meg is mondta, hogy ezt a dokumentumot a Dr. Králik Tímea Ügyvédi Irodában kellene aláírni. Az ügyvédnő elérhetőségét mellékelve többször hangsúlyozta a nyilatkozat fontosságát. Az ügyvédi iroda holnapjáról egyértelműen kiderül, hogy főként ingatlan-, építési jogi és nemzetközi ingatlanügyek területén jártas – olvasható a cikkben.

Králik Tímea a Mediaworks Hírcentrumának azon kérdésére, hogy kötött-e titoktartási szerződéseket a Fővárosi Önkormányzat ingatlaneladásaival összefüggésben, közölte, volt szó róla, hogy megkeresik ilyen projekttel, de nem vállalta a megbízást. 

Hangsúlyozta: nem segédkezett ilyen ügyekben, és szerződéseket sem kötött. Az ügyvéd azt mondta, ingatlanközvetítőkön keresztül fordultak hozzá, vélhetően a jó szakmai hírneve miatt. Leszögezte, nincsenek politikai kapcsolatai, nem ismer senkit a főváros vezetői közül, külön kérdésünkre pedig azt válaszolta, Berki Zsoltot sem ismeri.

A cikk szerint november 18-án Riccardo Salvatore azt kérte a vele kapcsolatban lévő személyektől, hogy 

minden, a Városházával összefüggésben lévő üzenetet, dokumentumot töröljenek ki. 

„Minél előbb, annál jobb” – nyomatékosította.