BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamis védettségi igazolványokkal üzletelt két ápoló

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megalapozott a gyanúja annak is, hogy őrizetbe vételük előtt kokaint fogyasztottak.

Pénzért hamis védettségi igazolványt szerzett 27 oltatlannak két ápoló egy Komárom-Esztergom megyei kórházban, írja az ujszo.com. Az ápolók letartóztatásban vannak, amelynek meghosszabbítását a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség most indítványozta.

Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Az ügyészség vesztegetés elfogadása bűntettével, védettségi igazolással visszaéléssel és még kábítószer birtoklással is gyanúsítja a kórházban dolgozó nőt és férfit, aki tavaly július 28. és november 27. között hagyta magát megvesztegetni. Az ápolók húszezer forintot fogadtak el azért, hogy ne adják be a koronavírus elleni védőoltást, és hamis védettségi igazolványt adjanak.

Megalapozott a gyanúja annak is, hogy őrizetbe vételük előtt kokaint fogyasztottak.

A Tatabányai Járásbíróság december 16-án rendelte el letartóztatásukat, az ügyészség pedig egy hónap után kéri ennek meghosszabbítását, mert attól tart, hogy másképp a bizonyítást veszélyeztethetnék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.