Pozitív lett a tesztje, koronavírusos a szerb ortodox egyház vezetője, Porfirij pátriárka, írta meg a Bloomberg. Az országban és a balkáni térségben máshol is megugrott a fertőzések száma.

A közlemény szerint a pátriárkának csak nagyon enyhe tünetei vannak, és nem kell kórházba szállítani, otthon lábadozik, munkáját telefonon és interneten keresztül tudja ellátni, és továbbra is imádkozik az egészségügyi dolgozókért, illetve azokért, akiket sújt a járvány. Hivatalos programjait lemondták.

Fotó: OLEG IVANOV / AFP

Porfirij pátriárka tavaly februárban került a szerb ortodox egyház élére, mert az előző egyházi vezető, a 90 éves Irinej pátriárka 2020 novemberében belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe. Irinej egy szintén fertőzött egyházi vezető nyitott koporsós temetésén kapta el a vírust. 

Porfirij vasárnap részt vett egy szentmisén a Boszniai Szerb Köztársaságban (Republika Srpska), Bosznia szerb vezetésű részében, ahol kevesen viseltek arcmaszkot.

A hétmilliós Szerbiában keddre 8949-cel 1 359 544-re nőtt a fertőzöttek száma, míg az utóbbi 24 órában 24-en haltak bele a betegség szövődményeibe, és ezzel 12 936-ra nőtt a koronavírusban elhunytak száma a nyugat-balkáni országban.

Szakértők szerint az esetek jelenlegi emelkedését a koronavírus gyorsan terjedő omikron változata okozza. Predrag Kon epidemiológus hétfőn bírálta a hatóságok vírusellenes politikáját.

„Belgrádban szilveszter után robbant ki a vírus, és most Szerbia többi részére is átterjedt” – mondta Kon.

A fertőzések száma a szomszédos Horvátországban is emelkedett, ahol a hatóságok keddtől további korlátozásokat vezettek be, kiterjesztették az arcvédő maszkok kötelező használatát, és felszólították a vállalatokat, hogy lehetőség szerint tegyék lehetővé az otthoni munkavégzést.