Zachary Horwitz, művésznevén Zach Avery nem tartozik a legkeresettebb hollywoodi színészek közé. A 35 éves filmszereplőt főleg kisebb alkotásokban láthattuk. Karrierjét reálisan értékelte, és kereset-kiegészítés után nézett. Így kötött ki a piramisjáték mellett, ami miatt most a rács mögé került – közölte a CNN.

Horwitz egy úgynevezett Ponzi-rendszerű piramisjátékot hozott létre, azzal a hamis állítással, hogy a befektetők pénzét olyan filmek licenszjogainak megszerzésére fordítja, amelyek nemzetközi forgalmazásáról az HBO és a Netflix megállapodott.

Az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának közleménye szerint

a színész legalább 650 millió dollárt (ez megközelítőleg 204 milliárd forintnak felel meg) gyűjtött össze a bevonzott befektetőktől.

A megkaparintott összeget azonban nem az ígért célokra fordította. A vádiratok szerint a pénz nagy részét személyes számláira utalta át. Egy részéből saját rezidenciát vásárolt magának. 5,7 millió dollár készpénzt pedig arra használt fel, hogy magánrepülővel Las Vegasba repüljön, és ott élvezze az életet.

Fotó: IMDB

A Los Angeles Times gyűjtése szerint 605 ezer dollárért vett magának Mercedest és Audit, 706 ezer dollárt költött lakása belső dekorációira, 174 ezer dollárt fizetett partiszervezőknek, és több részletben összesen 6,9 millió dollárt fizetett bankkártyával az American Expressnek.

Az elkövetett csalásokéért, és több szabálytalan pénzügyi műveletért is bíróság elé kellett állnia. Októberben Horwitz bűnösnek vallotta magát szövetségi értékpapírcsalás vádjában, és bevallotta a Ponzi-rendszer működtetését is.

A bíróság hétfői közleménye alapján

a színészre 240 hónapos (20 éves) börtönbüntetést szabtak ki, és 230 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezték, amelyet a mintegy 250 károsult részére kell kifizetnie.

Zachary Horwitz – Zach Avery néven – többnyire alacsony költségvetésű filmekben kapott szerepet az elmúlt években, melyek közül a legismertebbek a Trespasser és a The White Crow. Egy kis mellékszerep erejéig feltűnt a Brad Pitt főszereplésével készült Fury című darabban is.

Mi is az a Ponzi-rendszer?

A Ponzi-rendszer, más néven Ponzi-séma egy olyan piramisjáték, amely az újonnan érkező befektetők által befizetett „induló tőkéből” fizeti ki a korábbi befektetőket, aminek következtében úgy tűnhet, hogy a rendszer működőképes.

Nevét az olasz Charles Ponziról kapta, aki 2,5 dollárral a zsebében emigrált Amerikába, majd az általa kreált csalás-rendszerrel közel tízmilliósra duzzasztotta vagyonát.

Jelentős különbségek a hagyományos pilótajáték, és a Ponzi-rendszer között, hogy az elsőnél csak az egymás fölött álló szintek ismerik egymást, a Ponzi-sémának pedig fontos eleme, hogy mindenki ismeri az alapítót, aki személyes kapcsolatrendszerét és karizmáját is felhasználja a piramis építéséhez. Kevesebb a résztvevő a rendszerben, de többször is befizetnek nagyobb összegeket. Míg a hagyományos pilótajátékban a különböző szinteken – főleg a magasabb szinteken – lévők számára is van lehetőség pénzt keresni az üzleten, addig a Ponzi-rendszer működési mechanizmusa alapján lényegében csak az elindító nyerhet vele.