„A Mars terraformálása, azaz az ember számára élhetővé tétele egy olyan gigantikus vállalkozás, amely valószínűleg nem az én kompetenciám. 

Én azt gondolom, hogy ehhez valamilyen intézmény, vagy állami befektető, tovább megyek űrügynökség kellene, amelynek a szempontjai nem egy magánbefektető szempontjait, hanem az egész emberiség érdekeit tartja szem előtt” – monda Moldován András, a Mangal Ilona Sertéshizlalda tulajdonosa, az RTL Klubon futó Cápák között című üzleti show-műsor egyik állandó szereplője. 

Jelen pillanatban a Marsa mi nem megyünk

– hangsúlyozta az üzletember, aki a műsorban maga is be akart fektetni dr. Mátyás Bence kutató üzletébe. 

Korábban a VG is megírta, hogy az üzleti show-műsor történetének eddigi legnagyobb befektetése látszódott megvalósulni  A műsor állandó szereplői közül Moldován András, Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa és Balogh Péter, a Baconsult vezetője, angyalbefektető

fejenként 500 ezer euróval, azaz több mint 180 millió forinttal akartak részt venni egy csúcstechnológiás növénytermesztési üzletbe.

A projekt célja az volt, hogy

rakéták segítségével nagy stressztűrő növényeket eljuttassanak a Marsra, és egy önfúró eszközzel bejuttassák a bolygó talajába a magokat. A magyar megoldással megteremtődne akár több bolygó bezöldítésének a lehetősége is.

Moldován elmondása szerint a befektetőtársaival inkább a feltaláló másik termékére összpontosítanak: Mátyás Bence a műsorban bemutatott egy olyan találmányt is, amely egy csepp vérből meg tudja állapítani többek között a rák jelenlétét a szervezetben, és a cukorbetegséget is még a kialakulás előtt. Sorozatban akarják gyártani és értékesíteni, ehhez létrehoznak egy új céget is. A feltaláló szerint a termék 135 ezer dollárba, azaz 40 millió forinbat kerülne. 

Nem mindenkinek jön be

A műsorban szereplő másik befektető Lakatos István, a Bravogroup Holding vezérigazgatója azonban egy negatív példa miatt sem akart befektetni: emlékeztetett, hogy a Theranos a Szilícium-völgy egyik legfelkapottabb technológiai startupja volt, majd 9 milliárd dollárra is becsülték az értékét. A cég azt ígérte, hogy képes lesz forradalmasítani az egészségügyi szektort, de aztán kiderült, hogy a vérelemzésre épülő diagnosztikai képességük hazugság volt. A történet vége az lett, hogy a startup alapítója a befektetők és a betegek megtévesztése miatt állt bíróság elé.

 

Címlapkép: Shutterstock