A Nielsen Gracenote az olimpiák előtt rendszeresen elkészíti előrejelzését a várható eredmények kapcsán. Nem volt ez másként a pekingi téli ötkarikás játékok esetében sem – számolt be róla a Reuters.

A Nielsen előrejelzése Norvégiát várja az éremtáblázát élére. Ez címvédést jelentene, ugyanis a norvégok négy évvel ezelőtt Pjongcsangban 14 aranyat és rekordszámú, 39 érmet nyertek.

A kínai fővárosban 21 első helyet, és összesen 44 dobogós helyezést jósolnak a skandináv országnak.

A norvégok előkelő helyezése várhatóan a sífutásban és a biatlonban nyújtott meggyőző teljesítményüknek lesz köszönhető, ebben a két sportágban 28 érmet várnak tőlük.

Fotó: PHILIPPE MILLEREAU

Az előrejelzések alapján Németország és az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) egyaránt 30 éremmel zár majd, de a németek 11 első helyével szemben az orosz csapat csupán 10 arannyal gazdagítja kollekcióját. Németország négy évvel korábban is második volt.

A központilag irányított doppingolás miatt meghozott nemzetközi szankciók értelmében az orosz sportolók nem indulhatnak hazájuk zászlaja alatt, csak az orosz olimpiai bizottság képviseletében lehetnek jelent.

Az Amerikai Egyesült Államoktól hét aranyat várnak az elemzők, ami a negyedik helyre lesz elég. Ez ugyan visszaesés a Dél-Koreában bezsebelt elsőséghez képest, azonban elég ahhoz, hogy visszaelőzzék Kanadát, akinek 6 győzelmet jósolnak.

A Gracenote a korábbi olimpiák, világbajnokságok és világkupák adataiból összeállított adatbázis alapján állít fel egy statisztikai modellt, ami alapján megjósolják minden versenyszám arany-, ezüst- és bronzérmeseit.

A házigazda Kína az előrejelzések szerint hat arannyal és 13 éremmel a 12. helyen végez, ami a legsikeresebb téli olimpiája lenne.

A becsült éremtáblázat alapján Magyarország második téli olimpiai aranyérmére még legalább négy évig kellene várnunk, azonban két ezüstérmet és egy bronzérmet így is szerezni fogunk.

A járvány mellett a cenzúra is árnyékot vet a pekingi olimpiára

Nem a koronavírus-járvány az egyetlen nehézség a téli ötkarikás játékok résztvevői számára. A pénteken kezdődő téli ötkarikás játékokra érkező sportolók, újságírók és más akkreditált személyek minden korábbinál intenzívebb és szigorúbb biztonsági intézkedésekkel szembesülnek.