Miközben a sportolók a világ minden részéről kezdenek megérkezni a pekingi téli olimpiai játékok helyszínére, a hatóságok igyekeznek elhallgattatni az aktivistákat és bezárni a kritikus közösségimédia-fiókokat – számolt be róla a New York Times.

Cenzúrázzák a kritikusokat

A kínai hatóságok a kritikus jogi aktivistákat házi őrizetben tartják, vagy börtönbe küldték. A cenzorok bezárták a kritikusok közösségimédia-profiljait is. A hírek szerint a kínai olimpikonokat is figyelmeztették, hogy a tiltakozás büntetőeljárást vonhat maga után.

A pénteken kezdődő téli ötkarikás játékokra érkező sportolók, újságírók és más akkreditált személyek minden korábbinál intenzívebb és szigorúbb biztonsági intézkedésekkel szembesülnek. Ezek nagy része a koronavírus-járvány miatt meghozott óvintézkedés, ugyanakkor egy részük mögött a kínai kormánynak a másként gondolkodókkal és a kritikusokkal szembeni intoleranciája fedezhető fel.

Fotó: Xinhua via AFP

Hu Jia, egy ismert kínai emberi jogi aktivista azt állítja, hogy a pekingi rendőrség bezárta őt a lakásába. Hu még januárban a Twitteren bírálta az állambiztonsági szerveket, amiért a téli olimpiát megelőzően kihallgatják, zaklatják és őrizetbe veszik a kritikusokat. A szóban forgó bejegyzés publikálása óta a rendőrség nyolc nap alatt négyszer látogatta meg. És nem ő az egyetlen ismert aktivista, aki így járt.

Miközben a hatóságok egyre szorosabbra fogják a kínai társadalmat, az egyik fő kérdés az, hogy az ötkarikás játékok résztvevői, beleértve a sportolókat is, hajlandók vagy képesek lesznek-e felszólalni a kínai kormány számára érzékeny témákban.

Nem kevés a kényes téma

Kínát számos téma miatt érték és érik kritikák az elmúlt hónapokban és jelenleg, ezek közül a legfontosabbak a hongkongi szabadságjogok szigorítása, valamint az etnikai kisebbségek elnyomása Tibetben és az ujgurok lakta Hszincsiangban.

Mandie McKeown, a tibetiek jogait támogató csoportok koalíciójának, a Nemzetközi Tibet Hálózatnak az ügyvezető igazgatója kritikával illette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is, amiért nem tesz eleget, hogy nyomást gyakoroljon Kínára a szólásszabadság és más, az olimpiai chartában leírt értékek biztosítása érdekében.

A sport világában a legnagyobb port kavaró botrány a kínai teniszező, Peng Suaj (Shuai) cenzúrázása volt, aki eltűnt a nyilvánosság elől, miután szexuális zaklatással vádolt meg egy magas rangú kínai vezetőt.

A 2008-as pekingi nyári olimpia alatt őrizetbe vették Teng Biao ügyvédet, aki azt hangoztatta, hogy az idelátogató sportolóknak kötelességük felhívni a figyelmet Kína növekvő elnyomására.

Peking világossá tette, hogy az ilyen magatartás következményeket vonhat maga után.

Minden olyan viselkedés vagy beszéd, amely az olimpiai szellemiség ellen irányul, különösen a kínai törvények és rendeletek ellen, büntetést von maga után – hívta fel a figyelmet Jang Su, a pekingi olimpia szervezőbizottságának igazgatóhelyettese.

Megfigyeléstől tartanak a Kínába látogatók

A szigorú légkört nem enyhítik a járvány miatt bevezetett korlátozások sem. Az olimpia három buborékban zajlik majd, melyeket vegyvédelmi felszerelésben dolgozók őriznek, és amelyek teljesen el vannak zárva a külvilágtól és a környező városoktól is.

A pekingi szervezők kézben tartják a járványhelyzetet

Bár egyre több pozitív koronavírustesztről érkeznek hírek, a pekingi téli olimpia szervezői szerint ellenőrizhető tartományon belül van a jelenlegi járványhelyzet az ötkarikás játékok helyszínein a kínai olimpiai járványmegelőzési és -ellenőrzési hivatal keddi közleménye alapján.

A buborékokban tartózkodóknak le kell tölteniük a My2022 nevű kínai alkalmazást, amely ellenőrzi az egészségi állapotukat, valamint az olimpiai helyszínek közötti mozgásukat is.

Az applikációt számos kritika érte szakemberektől, miszerint biztonsági réseket tartalmaz, ami miatt a felhasználók személyes adatai védtelenek maradnak.

Az olimpia versenyszámait külföldi szurkolók nem látogathatják, az eseményeket csupán a Kína által kiválasztott, korlátozott számú helyi nézőközönség tekintheti meg a helyszínen.

A szervezők sok helyen kerítéseket állítottak fel, hogy távol tartsák az embereket a helyszínektől, így például a megnyitó ünnepségnek helyet ikonikus Madárfészek stadiont sem lehet megközelíteni.

Fotó: AFP

A jelenlegi kínai vezető, Hszi Csin-ping alatt Peking tekintélyelvű állami berendezkedést alakított ki, amely nem ritkán folyamodott az ellenvélemény elfojtásához a nemzeti hatalom kiépítése érdekében.

A párt szemében a 2008-ashoz hasonlóan a 2022-es olimpia is a kínai politikai rendszer sikerének jelképe,

így nem véletlen, hogy Peking nem rest lecsapni a kritikusokra.

Az olimpiai szponzorok és a játékokon hirdető cégek felhívták a dolgozóik figyelmét arra, hogy kerüljék el a kényes témákat, mert egy-egy rosszul sikerült megnyilvánulás veszélyeztetheti az adott cég kínai piacra jutását is.

Több ország olimpiai bizottsága is azt tanácsolta sportolóinak és a delegáció többi tagjának, hogy a megfigyeléssel kapcsolatos aggodalmak miatt ne vigyék magukkal saját elektronikus eszközeiket, inkább eldobható, ideiglenes telefonokat használjanak Kínában tartózkodásuk idején.

Más olimpia lesz, mint 2008-ban volt

A 2008-as játékok idején még más volt a légkör, és nem csupán amiatt, mert akkor nem volt világjárvány. Akkoriban még volt remény a Kínai Kommunista Párt tekintélyelvű hajlamainak enyhülésére. Bár a széles körű cenzúra és az aktivisták letartóztatása már akkor is jelen volt, az ötkarikás játékok idejére az ország nagy részét megnyitották a külföldi újságírók előtt, és még három tiltakozási zónának is helyet biztosítottak – igaz, a tiltakozásokra történő regisztrációt bürokratikusan szinte lehetetlenné tették.

Eldobható telefonokkal mehetnek a sportolók az olimpiára

Az Amerikai Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága azt javasolja a Pekingben megrendezendő téli ötkarikás játékokon induló sportolóinak, hogy Kínába utazásuk során privát telefonjaik helyett eldobható készülékeket vigyenek magukkal.

2008-hoz képest mostanra Kína elég erős lett gazdaságilag és politikailag is ahhoz, hogy ne kelljen amiatt aggódnia, mit gondolnak az emberek, és kevésbé érzi szükségét megfelelni a nemzetközi nyomásnak.

Számos helyi aktivista és értelmiségi nyilatkozta azt interjúkban, hogy a rendőrség megpróbálta elhallgattatni őket azzal, hogy korlátozta internet-hozzáférésüket, és elérhetetlenné tette számukra a közösségi média használatát.

Ugyanakkor kínai tisztviselők korábban azt is bejelentették, hogy az ötkarikás játékokon részt vevő sportolók olyan mobilszolgáltatást kapnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy megkerüljék a kifinomult helyi online-cenzúrát, amely többek között olyan oldalakat tesz elérhetetlenné a kínai lakosság számára, mint a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Google.