Hivatalosan is bejelentette az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), hogy Szentpétervárról Párizsba helyezik át az idei Bajnokok Ligája sorozat döntőjét. A szervezet az Ukrajnát érintő orosz invázió miatt döntött így. 

Az UEFA péntek délelőtti közleményében kiemelte: a rendkívüli ülésen a szövetség vezetői megvitatták a jelenlegi európai biztonsági helyzetet és úgy döntöttek, hogy az orosz kikötőváros helyett a biztonságosabb Párizsban, a Stade de France stadionban kell lejátszani a finálét, Párizs külvárosában, Saint-Denis-ben. A mérkőzést május 28-án rendezik meg. 

A szövetség közleményében köszönetet mondott a francia elnöknek, Emmanuel Macronnak a személyes közbenjárásáért és segítségéért. 

Az UEFA kiemelte: Franciaországgal közösen azon dolgoznak, hogy épségben kimenekítsék Ukrajnából az ott rekedt és távozni akaró labdarúgókat és családtagjaikat.

A szövetség arról is döntött, hogy az orosz és ukrán csapatok, illetve válogatottak mostantól nem játszhatnak hazai pályán az UEFA által szervezett mérkőzéseken. A találkozókhoz egy semleges helyszínt kell választaniuk. 

A mostani döntés újabb csapás Oroszországnak, amelynek kiemelten fontos presztízskérdés volt a szentpétervári döntő.