Nem létezik felesleges oltás, aki most úgy dönt, hogy beoltatja magát, az jól teszi

 – mondta a TV2 reggeli műsorában Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Nyilvánvalóan a három oltás legjobb az omikron ellen, de egy oltás is véd már – emelte ki.

A szakember elmondta, hogy 

lassan, de csökken a kórházban ápolt betegek száma. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy többszáz millió megbetegedés után rengeteg olyan ember maradt, aki az akut tünetek elmúlása után valamilyen poszt-Covid tünetet észlel magán. A poszt-Covid elmúlik, a leghosszabb, amit megfigyeltek a SARS-betegségeknél, az két év volt, de általában néhány hónap után elmúlnak ezek a tünetek – ismertette Szlávik.

Fotó: Markovics Gábor

A főorvos kifejtette, hogy a különböző variánsok hasonló poszt-Covid tüneteket okoznak, azonban az oltások csökkentik ezen tünetek kialakulásának esélyét is.

Leszögezte, hisz abban, hogy egy időre vége lesz a koronavírus-járványoknak, és csöndesebb időszak következik.

Hozzátette, nem biztos benne, hogy ősszel úgy fog visszatérni a járvány, mint korábban, mivel nagyon sokan be vannak oltva, vagy átestek már a betegségen. Ha egy szervezet már találkozott a fertőzéssel, könnyebben átvészeli a megbetegedést. A legnagyobb bajban pedig az oltatlanok vannak – emelte ki.

Szlávik szerint a koronavírus fertőzőképessége nem áll összefüggesben az időjárás alakulásával. Hangsúlyozta, hogy vannak olyan országok, ahol folyamatosan meleg van, és ennek ellenére nagyon magas a megbetegedések száma.

A járványügyi intézkedésekről azt mondta, ezeket már el kellene engedni.

Véleménye szerint nem rossz az, hogy egyes országok gyakorlatilag minden korlátozást eltörölnek, és szerinte elképzelhető, hogy hamarosan elérkezik az a nap, amikor idehaza is megszűnnek a korlátozások, akár a közlekedésben kötelező maszkhasználat is.