Rendhagyó módját találták ki világszerte annak, hogy az orosz katonai támadás alatt álló ukrán lakosságon segítsenek. A háborútól távol élők ukrajnai Airbnb-lakásokat foglalnak le, noha nem terveznek az országba látogatni – írja a CNN.

Ezzel a megoldással az ország lakosai – legalábbis közülük azok, akik rendelkeznek Airbnb-n kínált lakással – gyorsan pénzhez juthatnak. Az országban a kiadó lakásokat elárasztották a foglalások, miután a kampány terjedni kezdett, így a vállalat szerint március 2-án és 3-án több mint 61 ezer foglalást regisztráltak, több mint fele az Egyesült Államokból érkezett.

Fotó: Shutterstock

Az online terjedő ötlet arra biztatja Ukrajna támogatóit, hogy minél közelebbi időpontra foglaljanak szállást, hogy a lakások üzemeltetői minél hamarabb pénzükhöz juthassanak. A kampány szervezői arra is felhívják a figyelmet, hogy 

érdemes olyan ingatlanokat foglalni, amelyeket magánszemélyek és nem vállalatok üzemeltetnek. 

A foglalások során a vendéglátókat Ukrajnát támogató üzenetek is elárasztották.

Az mely ingyenes, rövid távú szállást is kínál akár 100 ezer Ukrajnából menekülő ember számára – az akcióról értesülve elengedte a vendégektől és a vendéglátóktól beszedett díjait is az országban. Ugyanakkor többen figyelmeztettek arra is, hogy a kampány hírére a csalók is megjelentek, ezért érdemes arra is ügyelni, hogy olyan lakást foglaljunk le, mely az értékelések alapján egy ideje már üzemel és valóban létező helyszín.

A kezdeményezés egyik szervezője követőit arra biztatta, hogy hasonló akciót végezzenek az Etsy ukrán eladói irányában is, de kérjék meg őket, hogy a terméket ne postázzák. A vállalat az ukrajnai eladók tartozásainak elengedését jelentette be.