Megindult a forint a friss amerikai inflációs adat láttán, hatalmas pofont kapott a dollár
Kíméletlenül megbolygatta a devizapiaci állóvizet a friss, júliusi amerikai CPI inflációs adatsor, mely a szélesebb kosár esetén a várakozásoknál enyhébb, 2,8 százalék helyett csak 2,7 százalékos éves áremelkedésről számolt be. Ami viszont igazán érdekessé tette a friss adatot, az az, hogy a volatilis elemektől megtisztított maginflációs ráta a várakozások felett, 3 helyett 3,1 százalékon érkezett be – a piac azonban egyértelműen a szélesebb kosarú mutatóra figyelt, és annak megfelelően kezdték el átformálni pozícióikat a befektetők.

Nagyot esett a dollár, megindult a forint
A friss amerikai adatokból a befektetők azt a következtetést szűrték le, hogy az infláció a vámháború ellenére sem indult jelentős emelkedésnek, hiszen a szélesebb kosarú mutató mindössze 2,7 százalékos drágulást jelzett, így a Fed előtt egyre szélesebbre nyílik a kamatvágások felé vezető út kapuja. A piac a friss adatok előtt 86 százalékos sanszot adott annak, hogy a Fed már a következő, szeptemberi ülésén 25 bázisponttal csökkenteni fogja a kamatokat – a friss számok láttán ez az odds még feljebb kúszott, a CPI után már 94 százalék volt a kamatvágás valószínűsége.
Sőt, a CME aggregátora azt mutatja,
a befektetők az idei évre egyre biztosabban árazzák a korábban még csak spekulációként lebegő három kamatvágást,
hiszen a szeptemberi üléstől 94,2, az októberi döntéstől 63, a decemberi üléstől pedig 54 százalékos valószínűséggel várnak 25-25-25 bázispontnyi monetáris enyhítést.
A kamatpálya-várakozás lefelé tolódása pedig a devizapiacon is nyomban meglátszott: a DXY dollárindex 0,35 százalékot esett szinte azonnal, az euró 0,4 százalékot erősödött a dollár ellenében, a forint pedig még ennél is nagyobbat tudott ugrani, 0,5 százalékos erősödést vitt véghez pár perc leforgása alatt, így a zöldhasú keresztje 341,2-ről 339,5-ig esett.
A friss számok közlése utáni órában már kisebb konszolidáció indult minden árfolyamon, a dollár azonban ennek ellenére is napi pirosban maradt gyakorlatilag minden fontosabb fronton.
A friss inflációs adat nem csak a devizapiacon hozott lendületet, az amerikai tőzsde 0,4-0,5 százalékos pluszban kezdte a napot, hiszen az enyhülő monetáris szigor csökkenti a hitelfelvételi költségeket, így javíthatja a vállalati eredményeket, ami az árfolyamok felértékelődését hozhatja magával.
Az amerikai államkötvények hozama nagyot esett, az árfolyamok ugyanis megindultak felfelé, ahogy a kamatcsökkentési várakozások által generált keresleti többlet megjelent a piacon. Az arany 0,1 százalékos napi pluszban jár az inflációs adat után egy órával.



