BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

London nagyobb kontrollt akar a Brit Virgin-szigetek felett

A Brit Virgin-szigetek megbízott vezetője azonban azt mondta, hogy ellenzik, hogy London átvegye a szigetcsoport felett az irányítást.

Az Egyesült Királyság kormánya egy minisztert küldött a Brit Virgin-szigetekre, miután Andrew Fahie miniszterelnököt letartóztatták az Egyesült Államokban állítólagos kábítószer-kereskedelem és pénzmosás miatt – írja a BBC.

Letartóztatása után az Egyesült Királyságban egy jelentést tettek közzé, amelyben közvetlen kormányzást javasoltak Londonból a szigetek fölött a korrupciós aggályok miatt.

A Brit Virgin-szigetek megbízott vezetője azonban azt mondta, hogy ellenzik, hogy London  átvegye a szigetcsoport felett az irányítást.

A szigetcsoport egy brit tengerentúli terület, ahol több mint 35 ezer ember él, és több mint 40 szigetből áll, a Karib-térségben, Puerto Ricótól keletre. Parlamentáris demokráciaként működik, ahol a miniszterelnök a megválasztott kormány fejeként jár el a kormányzó mellett, akit az Egyesült Királyság kormánya nevez ki, és aki a királynőt képviseli. 

British,Virgin,Islands,Flag,3d,Rendering,On,Blue,Sky,Building
Fotó: Shutterstock

Korábban a VG megírta, hogy rendkívüli kormányülést hívtak össze a Brit Virgin-Szigeteken, miután a brit koronához tartozó terület miniszterelnökét bilincsbe verve vitték el a Miami repülőtérről.

A politikust, egy köztisztviselőt és annak fiát egy magát mexikói drogdílernek kiadó beépített ember segítségével buktatták le az amerikai hatóságok.

Liz Truss külügyminiszter elmondta, hogy Amanda Milling, a tengerentúli területek minisztere szombaton a területre utazik, hogy megbeszéléseket folytasson James Rankin a szigetek kormányzójával és más magas rangú személyekkel. Azt mondta, az Egyesült Királyság kormánya a megbeszéléseket követően felvázolja a sziget kormányzásának következő lépéseit. 

A letartoztatott kormányfőt azzal vádolják, hogy 700 ezer dollár kifizetésben állapodott meg annak érdekében, hogy az emberkereskedők egy titkos informátorral együtt használhassák a Brit Virgin-szigetek kikötőit – áll az Egyesült Államokban benyújtott vádakban. Fahie 2019-ben került a karib-tengeri terület kormányának élére. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.