BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőrbe csalták a karibi kormányfőt, aki drogcsempészésből akart meggazdagodni

A Brit Virgin-szigetek miniszterelnökét az amerikai hatóságok kapcsolták le. A brit külügyminiszter szerint megdöbbentő, amit művelt.

Rendkívüli kormányülést hívtak össze péntekre a Brit Virgin-Szigeteken, miután a brit koronához tartozó terület miniszterelnökét, Andrew Fahie-t bilincsbe verve vitték el előző nap a Miami repülőtérről. A letartóztatás tényét a szigetek kormányzója jelentette be még csütörtökön. 

Megértem, hogy ez a hír megdöbbenést kelt a terület lakosaiban, de kérek mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát

– olvasható John Rankin kormányzó közleményében.

Az ügyben azóta a brit külügyminiszter is megszólalt. Lizz Truss szerint megdöbbentők a vádak, amelyeket az amerikai hatóságok olvastak a karibi kormányfő fejére. A Brit Virgin-szigetek miniszterelnökének ügyes-bajos dolgait amúgy Londonban is vizsgálták nemrég, de az eredményt a kormány máig nem hozta nyilvánosságra. A brit külügy vezetője most azt ígérte: ezt a mulasztást sürgősen pótolják.

A kormányfőt az amerikai drogelhárítás buktatta le

Andrew Fahie-t tegnap csalták lépre, és kapcsolták le az amerikai szövetségi Kábítószerellenes Hatóság (DEA) ügynökei a Miami reptéren 700 000 dollárral a táskájában. A Brit Virgin-szigetek miniszterelnökével együtt letartóztatták a terület kikötői hatóságának igazgatónőjét, valamint annak fiát is. A vádirat szerint ők hárman arra szövetkeztek, hogy a Virgin-szigeteken keresztül kolumbiai kokaint csempésszenek az Egyesült Államokba, az ebből szerzett pénzt pedig fantomcégeken keresztül mossák tisztára.

West indies british virgin islands tortola island near carot bay beach shell
Fotó: LIOT Jean-Marie / Hemis via AFP

A politikust, a köztisztviselőt és annak fiát egy magát mexikói drogdílernek kiadó beépített ember segítségével buktatták le az amerikai hatóságok.

Az Egyesült Államoknak dolgozó "titkos informátor" a mexikói Sinaloa-kartell embereként mutatkozott be a Brit Virgin-szigeteken, még tavaly októberben. A Miami Herald beszámolója szerint azt állította, hogy kész terve van arra, hogy a brit tengerentúli területen keresztül több tonna kokaint csempésszen az Egyesült Államokba. A drogot Puerto Ricóba, Miamiba, illetve New Yorkba akarta szállítani, ehhez kérte a helyeiek segítségét.

A magát drogcsempésznek kiadó férfi, összekötőkön keresztül, először a virgin-szigeteki Kikötői Hatóság igazgatóját, Oleanvine Maynardot környékezte meg. Elmondta a nőnek, hogy a hírhedt mexikói kartell birtokában lévő 3000 kilogrammnyi kokainnak keres biztos utat az Egyesült Államokba, és meggyőződése, hogy a Brit Virgin-szigeteken keresztül célba érhet a szállítmány.

West indies british virgin islands tortola island bay cane garden sailboats anchor
A Brit Virgin-szigetek mintegy 60 szigetből álló szigetcsoportosulás, amelyből mindössze 16 lakott. A legnagyobb, a képen látható Tortola szigete, ahol a terület fővárosa, Road Town is található. A szigetek az Egyesült Államokhoz tartozó Virgin-szigetek közvetlen szomszédságában találhatók.
Fotó: LIOT Jean-Marie / Hemis via AFP

 

Az informátor jelentős összeget ajánlott a szigetek kikötőinek forgalmáért felelős igazgatónak cserébe azért, ha a nő garantálja, hogy a vámosok nem nyitják fel a drogot tartalmazó konténereket, amelyeket mindössze 24-48 órán keresztül tároltak volna a Road Town-i kikötőben, amíg "megfelelő lehetőség nyílik" a továbbszállításukra. A Guardian által idézett vádirat szerint Maynard kötélnek állt, és az "üzletbe" bevonta fiát, Kadeemot is, aki egy, a DEA-ügynökök által készített hangfelvételen még azt is elmondta, hogy ő két évtizede foglalkozik drogcsempészéssel.

Az amerikai drogelhárítás emberei akkor már hónapok óta próbáltak a Virgin-szigetek miniszterelnökének közelébe férkőzni. Titokban minden, a Maynardokkal folytatott beszélgetést rögzítettek, így azt a márciusi párbeszédet is, amikor a kikötői hatóság igazgatója a beépített ember kérdésére – hogy a kormányfőt is be kellene-e vonni az üzletbe – azt válaszolta:

Jól tudom, milyen ember: ha meglátja a lehetőséget, megragadja. Ő is csinál néha szélhámosságokat, nem mindig jár egyenes úton.

"A vezetőedző is beállna játszani"

A Virgin-szigetek miniszterelnöke, az 51 éves Andrew Fahie – akire az amerikaiak informátora és a Maynard család tagjai közötti beszélgetések során csak úgy hivatkozvak: "a vezetőedző" – a vádirat tanúsága szerint valóban megragadta a lehetőséget. Kareem Maynard egy áprilisi üzenetben ezt írta a beépített embernek:

A vezető edző is játszani akar a csapattal ebben a szezonban.

A karib-szigeteki kormányfőnek 700 000 dollárnyi előleget ígértek az együttműködésért cserébe. Az amerikai ügynök egy alkalommal, jó szándéka jeléül 20 000 dollárt adott át Fahie-nak, akinek azt ígérte, ha az első, Miamiba induló szállítmány sikeresen célba ér, a következőkből több milliós részesedést kap. Elmagyarázta a miniszterelnöknek, hogy a kokain kilogrammjáért kb. 4000 dollárt fizetnek, és 26 000-28 000 dollárért értékesítik Miamiban, New Yorkban pedig akár 38 000 dollárt is kaphatnak érte. Az ügynök a kábítószer-szállítmányokon szerzett haszon 12 százalékát ígérte a miniszterelnöknek. 

Andrew Fahie arra kérte a "csempészt," az előleg mellett fizessen még 83 000 dollárt egy szenegáli férfinek, aki korábban segített neki "megoldani" néhány politikai ügyet. A húszezer dolláros kenőpénz ellenére Fahie gyanakvó maradt, és többször is próbálta sarokba szorítani az "csempészt", akit azzal vádolt, hogy beépített ügynök. A hangfelvételek tanúsága szerint egy alkalommal azt mondta neki: 

Húsz évembe került, hogy eljussak idáig, nem akarok 20 perc alatt távozni.

Egy nappal az elfogása előtt azonban már azt mondta a férfinak, akit mexikói drogcsempésznek vélt, hogy "hisz a boszorkányokban és a mágiában, és meg tudja mondani, amikor egy ember hazudik."

Pénztért ment, karperecet kapott

Andrew Fahie-t csütörtökön, a Miami repülőtéren kapták el, ahová a helyi ügyészségre beadott vádirat szerint azért ment, hogy átvegye a kábítószer-csempészetben való részvételéért neki felajánlott 700 000 dollárt. A virgin-szigeteki miniszterelnök az őt megbilincselő ügynököknek azt mondta: "miért tartóztatnak le? Nincs nálam kábítószer."

A Brit Virgin-szigetek (BVI) a gazdagok kedvelt nyaralóhelye és adóparadicsom is egyben. A szigetek 1980-as évek óta fontos "átrakodó állomásai" az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-szállítmányoknak. Az amerikai hatóságok évek óta információval segítik a briteket, hogy felszámolják a korrupciót a szigeteken. 
Fotó: BIBIKOW Walter / Hemis via AFP

Fahie 2019-ben került a mintegy 300 0000-es lakosú, 60 szigetből álló karib-tengeri terület kormányának élére. A Brit Királyság tengerentúli területének számít, ezért is indíthatott a helyi vezetés ellen vizsgálatot még 2021-ben a brit kormányzat. Az októberben indult nyomozásuk arra próbált fényt deríteni, igazak-e a kormányzatot ért korrupciós vádak, valóban voltak-e hivatali visszaélések, pazarlások a Virgin-szigeteken. A vizsgálat időközben lezárult, de az eredményét, bármi is legyen az, még nem hozták nyilvánosságra Londonban. Egészen mostanáig csak annyit lehetett róla tudni, hogy több mint negyven ajánlást tartalmaz. A brit külügyminiszter csürtötökön azt nyilatkozta: a legújabb fejlemények tükrében sürgőssé vált, hogy közszemlére kerüljön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.