Az Egyesült Államokban a rendőri erőszak fontos közéleti témává vált, miután egyre több olyan videó került napvilágra, melyeken fegyvertelen, gyakran színes bőrű embereket lőnek le a hatóságok. Azonban előfordul az is, hogy van, aki visszalő, így 2021-ben 59 százalékkal több rendőrt öltek meg, mint egy évvel korábban – olvasható az Axios írásában.

Minderről az FBI igazgatója, Christopher Wright számolt be a CBS 60 Minutes című műsorában, ahol az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok megugrása kapcsán került elő a kérdés, miután 2020-ban 29 százalékkal, csaknem 5000 fővel nőtt a gyilkosságok száma az országban.

Fotó: AFP

Wright szerint ez részben a koronavírus-járvány miatt van, amely különböző módokon járult hozzá az erőszak terjedéséhez. De az egyre több fiatal bűnelkövető, a fegyverkereskedelem és a legrosszabb bűnözők kikerülése a börtönökből szintén hozzájárul a trendhez. 

Az FBI vezetője szerint a rendőrökkel szembeni erőszak az egyik legnagyobb elhallgatott probléma az országban. Különösen nagy gondot okoz szerinte az is, hogy többüket csapdába csalták, vagy járőrözés közben támadták meg.

A fegyvertartást a fejlett világban gyakorlatilag egyedüliként alkotmányos jogként biztosító 

Egyesült Államokban 2020-ban a fegyverekhez kapcsolódó halálesetek száma új csúcsot döntött, még az autóbaleseteknél is pusztítóbbnak bizonyult, 45 222 életet kioltva.