London polgármestere, Sadiq Khan azt mondta, azon dolgoznak, hogy a brit főváros a jövőben ismét ötkarikás játékokat rendezhessen, és az legyen „minden idők legzöldebb olimpiája”.

London legutóbb 2012-ben adott otthont a világ legnagyobb sporteseményének, legkorábban pedig 2036-ban lehet újra házigazda,

miután a következő három nyári olimpiának már megvan a helyszíne (2024 Párizs, 2028 Los Angeles, 2032 Brisbane).

Londonban az a nagyszerű, hogy nem kell szennyezni a környezetet azzal, hogy új stadionokat építünk, új csarnokot a kerékpárnak vagy az úszásnak, mert minden adott

– nyilatkozott Khan a Sky Newsnak. 

A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: a tervek még korai szakaszban vannak, és a pályázatot a kormánynak és a Brit Olimpiai Bizottságnak is támogatnia kell.

London 1908-ban és 1948-ban is olimpiai házigazda volt.