Huszonöt évet is kaphat a Salman Rushdie elleni támadás gyanúsítottja
Tagadta bűnösségét Hadi Matar, a Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai író ellen elkövetett késelés gyanúsítottja a csütörtöki meghallgatáson. A 24 éves férfit gyilkossági kísérlettel és testi sértéssel vádolják. Ha az előbbi vádpontban bűnösnek találják, akkor maximum 25 év szabadságvesztésre ítélhetik.

Fotó: Angela Weiss / AFP
Az ügyben illetékes New York állambeli büntetőbíróság elutasította óvadék fejében történő szabadlábra helyezését, és vizsgálati őrizetéről döntött.
David Foley bíró egyben elrendelte, hogy Matar ne vehesse fel a kapcsolatot 75 éves áldozatával, és mindkettőjüknek megtiltotta, hogy a sajtónak nyilatkozzanak az ügyről.
A következő tárgyalási napot szeptember 22-re tűzték ki.
A bírósági intézkedés előzménye, hogy a libanoni származású, már az Egyesült Államokban született férfi interjút adott, amelyet a New York Post című amerikai lap szerdán közölt. Ebben az iszlám síita ágát követő Matar arról beszélt, hogy ugyan tiszteli Ruhollah Khomeini ajatollahot, Irán néhai legfőbb politikai és vallási vezetőjét – aki 1989-ben Rushdie ellen olyan vallási határozatot (fatvát) adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt –, de nem a fatva ihlette tette elkövetésére. Azt mondta, olvasott részleteket Rushdie könyvéből, és YouTube-videókat is nézett a szerzőről.
Nem igazán kedvelem. Megtámadta az iszlámot, a meggyőződésünket és a hitrendszert
– mondta Matar.
Az iráni külügyminisztérium hétfőn tagadta Teherán érintettségét a szerző elleni támadásban.
Az indiai születésű, brit állampolgárságú Rushdie-t pénteken, egy New York-i pódiumbeszélgetésen érte több késszúrás. A 75 éves írót máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba, állapotát stabilizálták, ám ügynöke, Andrew Wylie azt mondta, egyik szemét vélhetően elveszíti.


