BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalakult az új szerb törvényhozás

A Vajdasági Magyar Szövetségnek öt politikusa ülhetett be a parlamenti patkóba.

Megalakult az új szerb parlament hétfőn Belgrádban, miután hitelesítették a képviselők mandátumát, ám a házelnököt és helyetteseit csak kedden választják meg. 

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 120 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez 68-cal kevesebb, mint az előző ciklusban volt, és ezzel a párt elveszítette kétharmados többségét. 

Belgrád, 2022. augusztus 1.Alakuló ülését tartja a szerb parlament Belgrádban 2022. augusztus 1-jén, szűk négy hónappal az előrehozott parlamenti választások után.MTI/AP/Darko Vojinovic
Fotó: Darko Vojinovic / MTI/AP

 

Az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista 38 képviselővel rendelkezik, míg a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) 31 politikusa került be a törvényhozásba. A Remény koalíciónak 15, a Muszáj koalíciónak 13, a Fogadalomtevők Szerb Párjának, valamint a Dveri Mozgalomnak pedig 10-10 mandátuma van. 

A szerb pártok mellett öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője került be a törvényhozásba. 

A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) öt politikusa ülhetett be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett. 

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője az alakuló ülést követően azt mondta, soha ilyen sok frakciója nem volt még a szerbiai képviselőháznak. 

A parlamentben több mint 40 párt összesen 16 frakciót alakított. Ebben a tengerben kell érvényre juttatni a magyar érdekeket

 – mondta. 

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mely pártok kerülnek be a kormányba, Aleksandar Vucic államfő – aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke – viszont többször is arról beszélt, hogy a nemzeti kisebbségekkel együtt szeretne kormányt alakítani. Sajtóinformációk szerint a kormánykoalícióba ezúttal is bekerül a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint az Ivica Dacic vezette Szerbiai Szocialista Párt, amely 2012 óta közösen vezeti az országot a Szerb Haladó Párttal. 

A szerbiai alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia, ám Aleksandar Vucic a legutóbb közölte: az új kabinet várhatóan augusztus közepéig feláll, habár köztársasági elnökként eddig még senkit nem bízott meg kormányalakítással. 

Szerbiában április 3-án tartottak előrehozott parlamenti választást, ám a számtalan szabálytalanság miatt egyik szavazóhelyen ötször kellett megismételni a voksolást, így a választási folyamat csak július elején tudott lezárulni. 

Koszovó egyelőre időt nyert, a konfliktusra azonban nincs megoldás

Koszovó elhalassza annak a határozatnak a végrehajtását, amely arra kötelezte volna az ország északi részén élő szerbeket, hogy szeptember 1-jéig regisztrálniuk kell a Pristina által kiadott új rendszámokért. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.