Szent István szeme előtt az a cél lebegett, hogy szilárd alapokon nyugvó országot hagyhasson ránk. Tudta, hogy ez kizárólag az európai értékek elsajátításával és tiszteletben tartásával valósulhat meg, ezért kell ezer évvel később is büszkének lennünk európaiságunkra és magyar kultúránkra 

– fogalmazott az államalapítás ünnepén Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter.

Navracsics Tibor
 

Jobb- és baloldal, ritka pillanat

Az augusztus 20-i gondolatok attól igazán különlegesek, hogy az ötödik Orbán-kormány nagy visszatérője ezt a baloldali vezetésű Ajkán mondta el, ahol a helyi szocialista polgármesterrel, Schwartz Bélával tartott közös megemlékezést. A várost 2002 óta vezeti Schwartz: előbb az MSZP–SZDSZ, majd 2006-tól az MSZP, 2019-től pedig a Közösen Ajkáért Egyesület színeiben.

Fontos tudni, hogy nem a semmiből csöppent oda a politikus: az április 3-i országgyűlési választáson, 

a Veszprém megyei 3-as számú egyéni választókerületben, Tapolcán indította a Fidesz, és meg is nyerte a körzetet.

Azt túlzás lenne állítani, hogy példa nélküli volt az esemény, mindenesetre az utóbbi években hasonló rendezvényen is meglehetősen ritkán állt egymás mellett jobb- és baloldali politikus. Navracsics Tibor arról beszélt Ajkán, hogy

egy nemzet építésénél nem pártérdekeket kell figyelembe venni, hanem az egész nemzetet.

20220620 BudapestNavracsics Tibor területfejesztési miniszterfotó: Bach Máté (BPM)Magyar Nemzet
Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

Európához tartozás

A miniszter a beszédében hangsúlyozta azt is, hogy mennyire fontos az Európához tartozás.

Navracsics Tibor június végén a VG-nek adott interjúban úgy fogalmazott: reális célnak tartja, hogy még az idén megnyerje a két legfontosabb brüsszeli csatát, amelyeken az múlik, hogy Magyarország hozzájusson 

  • a 21,7 milliárd euró kohéziós támogatáshoz, illetve 
  • a helyreállítási alapból a visszatérítendő támogatásokkal együtt 15,5 milliárdhoz. 

A korábbi uniós biztos gyorsabb és hatékonyabb EU-s forrásfelhasználást ígér. A portfóliója része a területfejlesztés is, de a régiók közti szakadékot ő sem tüntetheti el egyik napról a másikra, jogszabályi és intézményi eszközökkel viszont hidakat építhet.  

Közbeszerzések: erősödik a miniszteri kontroll

Bár a 2021–2027-es európai uniós fejlesztési időszak forrásaiból Magyarország még nem jutott pénzhez, a majdani támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletet módosította a kabinet, még több ellenőrzési jogkört adva a közbeszerzésekért felelős kormánytagnak, azaz Navracsics Tibor területfejlesztési – és egyben az EU-s források felhasználásában illetékes – miniszternek.