Politikai szakértők szerint nagyon furcsán, sőt, kellemetlenül reagált Joe Biden amerikai elnök, amikor egy doveri interjúban arról kérdezték, mit szólna a felesége, Jill Biden, ha elindulna a 2024-es választásokon is. 

US-POLITICS-BIDEN-ENERGY
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

A 79 éves Biden, aki az ország történetének legidősebb elnöke, arról beszélt, hogy bár hivatalos döntést még nem hozott, szándékai szerint ismét megküzd a pozícióért. Hozzátette, azért nem jelentette be még egyértelműen a döntését, mert ezt követően egy sor formális teendője lenne, rengeteg plusz szabálynak kellene megfelelnie, és egyébként is, van még ideje közölni a végleges elhatározását.

A riporter arról is kérdezte, mit szólna az induláshoz a felesége: ekkor először kínos csend volt a reakció, majd némi hebegés-habogás után Biden végül azt felelte, a first lady tudja, hogy az általuk végzett munka nagyon fontos.

 

 

Biden és Von der Leyen is erős üzenetet küldött az új olasz miniszterelnöknek

Az amerikai elnök azt reméli, folytatják Ukrajna támogatását, és felelősségre vonják Oroszországot az agresszióért.