BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggasztóan öregszik Japán lakossága

Idén még a tavalyi rekordalacsonynál is kevesebb gyerek született a szigetországban, míg az idősek aránya minden évben folyamatosan nő.

Január és szeptember között mindössze 599 636 gyerek született a 125,7 millió lakosú Japánban, 4,9 százalékkal kevesebb a tavalyinál, ami azt sugallja, hogy 2022-ben alul fogják múlni a tavalyi negatív rekordot is, amikor 811 ezer születést jegyeztek fel. A kormányszóvivő szerint kritikus a helyzet, és a kabinet átfogó intézkedéseket ígért a házasságkötések és a gyerekvállalás bátorítására. 

Asian,Grandson,,Grandfather,And,Grandmother,Sitting,Chatting,On,Grass,Outdoors
Az idősek aránya folyamatosan nő, a születésszám pedig csökken. 
Fotó: Getty Images

Japán ugyan a világ harmadik legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok és Kína mögött, de a megélhetési költségek igen magasak, a bérek pedig lassan emelkednek – emlékeztetett tudósításában az AP. A kormány eddig is tett erőfeszítéseket, hogy erősítse a gyermekvállalási kedvet, terhességi, szülési és a gyermekgondozás támogatást is nyújt, de eddig csak korlátozott hatást ért el. 

Sok fiatalt ugyanis elrettentenek a házasságtól és a családalapítástól a sanyarú munkahelyi kilátások, a nehézkes ingázás és a vállalati kultúra, amely nem összeegyeztethető azzal, hogy mindkét szülő dolgozik.

A születések száma 1973 óta csökken; akkor 2,1 millió újszülöttel csúcsot döntött. 2040-ben viszont az előrejelzések szerint már csak 740 ezer gyerek születik majd az országban. A népességszám is esett az elmúlt 14 évben, 2060-ra várhatóan 86,7 ember él majd csak Japánban. A csökkenő és öregedő népesség súlyos gazdasági és nemzetbiztonsági probléma, az utóbbi azért különösen veszélyes, mert Japán az utóbbi időben folyamatosan erősíti hadseregét, hogy szembeszálljon Kína egyre magabiztosabb területi törekvéseivel.
A 75 évesnél idősebbek aránya idén szeptemberben elérte a teljes népesség 15 százalékát, ami 19,37 millió főt jelent. A 65 év felettiek 36,27 millióan vannak, ők teszik ki a lakosság 29,1 százalékát – a Japan Times tudósítása szerint ez szintén rekord. Ezzel Japán áll az első helyen a világon, Olaszország a második, ahol a lakosság 24,1 százaléka 65 év feletti, míg Finnország a harmadik 23,3 százalékkal. Nyolcvanévesnél idősebb a japán lakosság 9,9 százaléka, és mintegy 2,1 százalékot tesz ki a kilencvenes éveikben járók aránya.

Happy,Asian,Family,With,Two,Children,Walking,On,Pedestrian,Bridge
A kormány további intézkedéseket ígért, hogy bátorítsa a gyerekvállalást. 
Fotó: Getty Images

Japánban 15,74 millió idős férfi él, a férfilakosság 26 százaléka. A nők esetében ez a szám 20,53 millió és 32 százalék. Az idősek aránya a társadalomban minden évben nő 1950 óta, és az előrejelzések szerint 2040-re eléri a 35,3 százalékot, amikor az úgynevezett második baby boomer generáció – vagyis a második világháború után születettek gyerekei – elérik a 65 éves kort.
A népesség elöregedése annak ellenér gazdasági probléma, hogy egyre többen dolgoznak tovább a nyugdíjaskor elérése után is, tavaly például több mint kilencmillióan. Az idén a 65 és 69 évesek többsége – 50,3 százaléka – dolgozott, ők teszik ki a munkaerő 13,5 százalékát, ami rekordnak számít.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.