Közélet

Becslések szerint eddig 200 ezer katona halhatott meg az ukrajnai háborúban

Amerika legmagasabb rangú tábornoka úgy becsüli, hogy 200 ezer katona halhatott meg eddig Oroszország és Ukrajna háborújában. Ez a szám fele-fele arányban oszlik meg a felek között.

Mark Milley tábornok, az Egyesült Államok vezérkari főnökeinek egyesített bizottságának elnöke úgy számolja, hogy az ukrajnai háborúban eddig 100-100 ezer katona eshetett el mind a két oldalon – írta meg a BBC. A katonai vezető szerint ez kiegészül körülbelül 40 ezer civil áldozattal. Ez az eddigi legborúsabb becslés, amivel előálltak a háború kapcsán.

Soldiers carry the coffin of late Ukrainian serviceman Taras-Timofiy Havrylyshyn, member of the Plast Ukrainian scouting organization, during a funeral ceremony in the western Ukrainian city of Lviv, on November 9, 2022, amid the Russian invasion of Ukraine. (Photo by YURIY DYACHYSHYN / AFP)
Fotó: AFP

Milley azt is hozzátette, 

végre van esély arra, hogy a felek ismét tárgyalóasztalhoz üljenek. 

A megbeszélések újrakezdéséhez az nyithat utat, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég elvetette azt a követelését, hogy a béketárgyalások folytatásának feltétele kell legyen, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt távolítsák el a hatalomból.

Az amerikai tábornok úgy véli, hogy ebben a háborúban lehetetlen sikert elérni katonai eszközökkel. Szerinte nagy szükség van arra, hogy ezt mind a két fél beismerje magának, különben sosem lesz béke. Milley arról is beszélt, hogy a rendkívül magas halálozási adatok talán meggyőzhetik a két ország vezetőségét, hogy nem szabad folytatni ezt a harcot. Szerinte 

a téli hónapok tökéletes időszak lehet a tárgyalásokra, mivel a katonai tevékenységek ilyenkor egyébként is lelassulnak a fagyos időjárás miatt.

Zelenszkij meghosszabbítja a hadiállapotot és a katonai mozgósítást

Ukrajnában a hadiállapot február 24. óta van érvényben. Akkor vezették be, amikor Oroszország nagyszabású támadást intézett az ország ellen.

Az amerikai tábornok becslései sokkolók, de megerősíteni nem lehet őket, mivel Moszkva és Kijev is titkolja az áldozataik számát.

Oroszország legutóbb szeptemberben adott hírt a katonai veszteségeiről, akkor kevesebb mint 6 ezer áldozatról számolt be. Az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu elutasított minden ennél magasabb számról szóló hírt.

Milley azt is hozzátette, hogy 

február 24-e óta 15 és 30 millió között lehet azok száma, akik menekültekké váltak a háború miatt. 

A ENSZ 7,8 millió embert tart nyilván, akik az ukrajnai háború elől menekültek el, és ebben nemcsak az Ukrajnából, hanem az Oroszországból távozók is beletartoznak. Ez az adat azonban nem érinti azokat, akik elhagyták az otthonukat, de Ukrajnán belül maradtak.

Szerdán Moszkva bejelentette, hogy kivonja a csapatait Herzon városából, aminek az elfoglalása a legnagyobb sikere volt az invázió kezdete óta. Herszon volt az egyetlen nagyváros, ami orosz kézre került. Milley szerint a kivonás több hetet is igénybe vehet.

Valószínűleg azért ürítik ki a várost, hogy újraszervezhessék a védelmi vonalaikat a Dnyeper folyótól délre.

 

 

katona ukrajnai háború halott
Kapcsolódó cikkek