Jó, hogy Finnország számíthat Magyarországra a NATO-csatlakozása ügyében – erről írt posztot Finnország elnöke. 

A 2012-től hivatalban lévő Sauli Niinistö Twitter-üzenetben számolt be arról, hogy felhívta telefonon Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. 

Az egyeztetés ezek alapján örvendetes eredménnyel zárult,

a kormányfő ismételten megerősíthette, hogy Magyarország ratifikálja a finnek belépést a katonai szövetségbe. Sauli Niinistö azzal zárta bejegyzését, hogy várja a finnugor kapcsolatok további erősítését.

Nem kérdés a ratifikálás

Még nyáron jelent meg arról kormányhatározat a Magyar Közlönyben, hogy Magyarország is támogatja Finnország és Svédország csatlakozását az Észak-atlanti Szerződéshez, a NATO-hoz. Azóta viszonylagos csend vette körül a kérdést, viszont 

az Országgyűlés 2022-es október–november havi üléstervében már szerepel Finnország és Svédország NATO-belépésének ratifikálása.

A finneknek és a svédeknek az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozásáról külön-külön előterjesztés szól. Mindkettőnek a benyújtója Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az előadója pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

ZOETERMEER-VLAGGEN-LANDEN
Fotó: ANP via AFP

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón azt mondta, hogy a kormány azért nyújtotta be a háznak ezeket, mert támogatja a két ország csatlakozását.

Az időzítés kapcsán jelezte, a prioritás az volt, hogy a parlament az uniós pénzekkel összefüggő jogszabályokat fogadja el.

Ez megtörtént, ezért ezt követően, még az őszi ülésszakban, jó eséllyel decemberig sor kerül a ratifikálásra is.

Nem ez az első megnyugtató finn megszólalás

A finn elnök mostani posztját megelőzően több finn vezető politikus is örvendetesen nyilatkozott a magyar hozzáállásról. Tobias Billström svéd külügyminiszter október közepén nyilatkozott arról, hogy a svéd kabinet optimistán látja az ügy magyarországi előrehaladását, és úgy véli, hogy a ratifikálási eljárás hamarosan a végére ér, a parlament szavazni fog. A svéd diplomácia vezetője úgy nyilatkozott, hogy

nincs okunk azt gondolni, hogy ne kapnánk biztató választ a budapesti Országgyűléstől.

Sanna Marin finn miniszterelnök ugyancsak beszélt a NATO-csatlakozásról Orbán Viktorral, ami után úgy fogalmazott, reméli, hogy a lehető leghamarabb jóváhagyják a szóban forgó kérelmet. A finn kormányfő tegnap ismét előhozta az ügyet, és sürgette, hogy Magyarország és Törökország mielőtt adja hozzájárulását, hogy a finnek és a svédek csatlakozhassanak.

Október közepéig a 30 NATO-tagállamból 28 támogatta, hogy Finnországot és Svédországot befogadják az észak-atlanti katonai szövetségbe. A ratifikálás Magyarország mellett Törökországban is elnyúlik. 

A skandinávok csatlakozásához viszont ezt be kell várni, 

mivel a NATO döntései mind a 30 tagország kollektív akaratának kifejezései, minden határozatot konszenzussal hoznak meg.