Jövőre tovább emelkedik a szakképzésben oktatók bére – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden.

A két lépcsőben megvalósuló bérfejlesztés összesen 15 százalékos emelést jelent. 

Januártól 10 százalékkal, majd májustól visszamenőleg további 5 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére.

Az intézkedéssel tovább erősödhet a 2020-ban megújult szakképzés, amelynek eredményeként a kihívásaira rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes tudást biztosító rendszer jött létre – írta a tárca.

© Cseh Gábor
A Vas megyében működő középiskolák, felsőoktatási intézmények és felnőttképzők mutatkoztak be 2022. október 26-án a Pályaválasztási és Képzési Kiállításon. A Vas Megyei Szakképzési Centrum Oladi Technikumában negyven standnál mintegy ötven kiállító vonultatja fel szakképzési kínálatát. 
Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe

A közlemény szerint a szakképzésben dolgozók béremelése a szakképzés átalakításának egyik fontos eleme. Keresetük ennek megfelelően átlagosan 30 százalékkal emelkedett meg 2020 nyarán. Az intézkedéssel egy teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jött létre. A mostani bérfejlesztés további 15 százalékos növekedést hoz a következő évre, ami az uniós források megérkezésével tovább emelkedhet.

 

Borítókép forrása: Bús Csaba / BCS Petőfi Népe