Vegán, kóser, halal és keresztény böjti étrend is lesz az ukrán hadseregben
A katonák étrendjének feldobására készül az ukrán hadsereg, amelynek keretében vegán, a muszlimok számára engedélyezett ételeket tartalmazó halal, kóser és keresztény böjti menüt is kidolgoznak – közölte Olekszij Reznyikov védelmi miniszter.

A miniszter szerint erre azért is van szükség, mert Ukrajnát különböző emberek védik, de hangsúlyozta azt is, hogy a korrupcióellenes bizottság ülésén bejelentette, az új ételeket 4-5 hónapon belül bevezetik – írja a Kárpáti Igaz Szó.
A bejelentés alig pár nappal követi az ukrán hadsereg élelmezésének túlárazásával kapcsolatos botrányt, melynek hatására a hadügyminisztériumból elbocsátották a beszerzések felelősét.



