Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médium anyavállalata – jelentette be helyi idő szerint szerda este a Meta.

Germany,-,January,18,2022:,Donald,Trump,Silhouette,And,Facebook,Logo
Donald Trump Meta
Visszaengedi platformjaira Donald Trumpot a Meta
Fotó: Camilo Concha / Shutterstock

Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy

 

a volt elnök esetén letelt a kétéves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek.

 

A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021 januárja óta a jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor az is olvasható, hogy a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezetnek be a jövőre nézve.

Nick Clegg, a Meta globális elnöke a döntés indokaként azt is megemlítette, hogy a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazóhelyiségben megalapozott döntés születhessen.

A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe való beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg.

Donald Trump fiókját – a Facebook és az Instagram mellett – 2021 januárjában a Twitter közösségi médium is felfüggesztette, ezt követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.

Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Ugyanebben a hónapban az tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.