Közélet

Árad a fegyver Európába, átszakadt egy gát – itt vannak a számok

Az európai fegyverimport egy év alatt 93 százalékkal nőtt.

Az ukrajnai háború miatt megduplázódott az európai fegyverimport, miközben Ukrajna a globális fegyverexport harmadik legnagyobb célországává vált 2022-ben – írta hétfőn közzétett éves jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

Ukrainian Army's artillery unit in Donetsk
Lőszert pakolnak le a frontvonal mentén, az ukrajnai Szoledar külterületén, 2023. március 11-én.
Fotó: Ignacio Marin / Anadolu Agency via AFP

Az európai fegyverimport egy év alatt 93 százalékkal nőtt, ami egyebek között annak köszönhető, hogy több európai államban, például Lengyelországban és Norvégiában is emelkedtek a védelmi kiadások – írta a SIPRI.

Az invázió jelentősen megnövelte a fegyverek iránti keresletet Európában, és ez még nem a vége, mert az minden valószínűség szerint tovább emelkedik az európai országokban

 – hangsúlyozta Pieter Wezeman, a jelentés egyik szerzője.

Ukrajna, amely egészen tavalyig elhanyagolható mennyiségben importált fegyvert, 2022-ben a globális harmadik legnagyobb célországává vált Katar és India mögött. A szállítmányok fő forrásai a nyugati országok voltak. 

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet szerint az európai fegyverimport 31, míg a globális 8 százaléka irányult Ukrajnába.

Az ukrán behozatal – a nyugati adományokat beleértve – több mint hatvanszorosára nőtt 2022-ben. 

Szakértők szerint a globális fegyverkereskedelem volumene éves szinten meghaladta a százmilliárd dollárt. Az elmúlt öt évben (2018–2022) 47 százalékkal nőtt az európai fegyverimport az azt megelőző öt évhez képest, miközben a világpiacon ez idő alatt ötszázalékos csökkenést mértek.

Európát leszámítva minden kontinensen jelentősen visszaesett a fegyverimport az elmúlt öt évben. Az elsődleges piacnak számító Afrikában negyven, az amerikai kontinensen húsz, Ázsiában hét, a Közel-Keleten pedig kilenc százalékkal volt kisebb a behozatal. A 2018 és 2022 közötti időszakban az Egyesült Államok (40 százalék), Oroszország (16), Franciaország (11), Kína (5) és Németország (4) volt az öt legnagyobb fegyverexportőr – tette hozzá a SIPRI.

Legalább egy évvel meghosszabbítaná az ukrajnai háborút, ha Kína fegyverrel segítené Oroszországot

Katonai szakértők szerint jogosak a nyugati aggodalmak, az esetleges kínai katonai segítség jelentősen növelné az orosz hadsereg esélyeit Ukrajnában.


 

 

védelmi kiadások fegyverimport SIPRI
Kapcsolódó cikkek