Bár korábban úgy tűnt, mindenki túlélte a szombat délutáni súlyos tömegszerencsétlenséget az M1-es autópályán, éjjel, a műszaki mentés közben találtak a roncsok alatt egy holttestet. Ezt a rendőrség közölte a honlapján. 

Fotó: Lakatos Péter

A BRFK Facebook-oldalán azt írják: az M1-es autópályán március 11-én 14.25 körül történt tömeges közlekedési baleset műszaki mentésekor egy kiégett autóroncs alatt találták meg az egyik áldozat holttestét.

Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetében 40 ember sérült meg, akik közül 

egy ember meghalt; kettő életveszélyes állapotban van, 12 – négy gyermek és nyolc felnőtt – súlyos, míg 25 – 6 gyermek és 19 felnőtt – könnyű sérüléseket szenvedett.

Az Útinform vasárnap kora reggel közölte, hogy ismét zavartalan a forgalom az M1-esen. Vasárnap reggelre a hatóságok befejezték a műszaki mentést és a helyszínelést, az autópályát a Hegyeshalom felé vezető oldalon is megnyitották, így a forgalom  már mindkét irányban zavartalanul halad.

Frissítés:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy 44 éves férfi vesztette életét az M1-es autópályán, Herceghalom térségében szombaton történt tömegbalesetben, holttestét egy kiégett személyautó roncsa alatt találták meg. A rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket. A közlemény szerint a balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül 39-en sérültek meg, a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben.