A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előre jelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett eseményen, Budapesten szombaton.

Áder János – akit az MTI idézett – középiskolásoknak tartott előadásában kiemelte, hogy a klímaváltozás hatásainak 80 százaléka a vízen keresztül lesz érezhető.
Magyarországon egyszerre tapasztalható a sok víz és a kevés víz problémája: miközben 2013-ban még az áradás okozott nehézségeket, három éve aszály sújtja az országot
– mondta. A tavalyi szárazság miatt az ország bizonyos területein 80-100 centiméter mélységben eltűnt a víz a talajból, s ez 1000 milliárd forint feletti kárt okozott a mezőgazdaságban, továbbá tízszer annyi terület égett le bozóttüzek következtében, mint korábban – mutatott rá.