Az elektromos rollerek csak az elmúlt pár évben váltak az utcakép részévé, de Párizs utcáiról szeptember 1-jétől el is tűnhetnek, miután a vasárnapi népszavazáson a választók 89 százaléka voksolt az eszközök tiltása mellett, igaz azon csak az arra jogosultak 7,46 százaléka vett részt.

Fotó: AFP

A város polgármestere, Anne Hidalgo közölte, hogy tiszteletben fogja tartani a szavazás eredményét, így egy vasárnap esti sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeptember 1-jétől eltűnnek a bérrollerek Párizsból.

A rollerek üzemeltetői ugyanakkor az alacsony részvételt hangsúlyozták, és reményüket fejezték ki, hogy Hidalgo kompromisszumkész lesz. A Lime szóvivője szerint a tiltás helyett az észszerű szabályozás lehet a megoldás, míg a Dott nevű másik üzemeltető szerint a szavazás eredményét a voksolást korlátozó szabályok erőteljesen befolyásolták, így főként az idősebbek vettek részt rajta.

Clement Beaune közlekedési miniszter – akit sokan lehetséges párizsi polgármesterjelöltként is nyilvántartanak – szerint a szavazás masszív demokratikus bukás volt.

Az alkalmazásokkal elérhető rollerek 2018-ban jelentek meg Párizsban, de a közvélemény nyomása miatt 2020-ban háromra csökkentették az üzemeltetők számát. A hároméves megállapodás értelmében a rolleres cégek 20 km/órában maximálták az eszközök végsebességét és kijelölt rollerparkolók is születtek. A szerződés szeptemberben jár le – írja a Reuters.

Az üzemeltetők további szabályokat javasoltak, így a használatra vonatkozó 18 éves korhatárt, rendszámokat, hogy azonosíthatók legyenek a szabályszegők és a rollerenkénti utasok korlátozását egy főre, miután 2021-ben Franciaországban 24-en haltak meg rollert is érintő balesetekben, közülük egy Párizsban. Tavaly a francia fővárosban 459 rolleres baleset történt, ebből három végzetesnek is bizonyult.