Elképesztő mértékben megnőtt azoknak az Egyesült Államokban dolgozni kívánó külföldieknek a száma, akik sorsoláson vesznek részt, hogy így jussanak hozzá a sóvárgott H1-B vízumhoz. A U. S. Citizenship and Immigration Services, a szövetségi ügynökség, amely a vízumokat kiadja, utánajárt a rendkívüli növekedés okának, és azt találták, hogy erősen nem stimmel a dolog – tudta meg a The Wall Street Journal.

America map
h1-b, visa, vizum, amerika, united states
Fotó: Shutterstock

A 85 ezer elnyerhető vízumért tartott sorsolásokra az idén eddig 781 ezren jelentkeztek be. A feltétel, hogy legyen olyan cég, amely előre vállalja, hogy alkalmazza a jelentkezőt.

A növekedés egy része a vizsgálat szerint organikus, azaz rendben van. A múlt év azonos időszakának 307 ezres számával szemben most 350 ezren adtak be egy jelentkezést. A hangsúly az egy szón van, a bökkenő ugyanis az, hogy a többiek nem egy jelentkezést adtak be, ezzel növelve esélyüket a nyerésre. 

Ez úgy lehetséges, ha az illetőt egyszerre nem egy, hanem két vagy több cég is bedobta a sorsolóurnába. Elvileg nincs kizárva, hogy ügyes és okos jelöltek több vállalatnál is munkaajánlatot kapjanak az Egyesült Államokban, csakhogy a duplikált jelentkezések jelentős része ugyanahhoz a néhány vállalathoz kötődött – ez pedig már gyanúra ad okot. Mintegy 96 ezer ember 408 ezer jelentkezést produkált.  

Technikai értelemben ez nem illegális. Ott bukik mégis a próbálkozás, ha netán kiderül, hogy a vízumot elnyerő cég nem maga alkalmazza az adott embert, hanem gyorsan átpasszolja más vállalatnak, vagy elbocsátja, hogy alkalmazót válthasson. Ez már kimerítheti a csalás fogalmát. 

A The Wall Street Journal kormányzati forrása nem árulta el a szóban forgó társaságok nevét, arra hivatkozva, hogy folyamatban van a vizsgálat. A lap megbízható forrásokból származó értesülése szerint kis, kevésbé ismert cégekről van szó a technológiai és az információtechnológiai szektorokban, és még az is lehet, hogy egyik-másikat kifejezetten arra a célra hozták létre, hogy rajtuk keresztül lehessen duplikálni a vízumlottó-részvételeket.

Az ügynökség egyik hivatalnoka szerint a cégekre felhívták bűnüldöző hatóságok figyelmét. A múlt havi lottón is nyerhettek vízumot olyanok, akik a jogellenes utat választották, és ha bebizonyosodik, hogy csalás történt, ezeket az engedélyeket visszavonhatják. Ha sok ilyen esetet találnak, elképzelhető, hogy pótsorsolást tartanak, hogy kitöltsék a a törvényhozás biztosította 85 ezres keretet. 

A H-1B vízumot 1990-ben hozták létre, és azóta ez az elsődleges módja a vállalatoknak, hogy egyetemi végzettségű külföldieket alkalmazzanak, különösen az Egyesült Államokban végzetteket. Ez egy ideiglenes vízum, de a kevés út egyike – és a külföldi diákok számára gyakran az egyetlen –, amely lehetővé teheti számukra, hogy tartósan az USA-ban tartózkodhassanak és állampolgárságot szerezzenek.