Egyre nagyobb a nyomás a brit kormányon, hogy tegyen többet a bajba jutott háztartások megsegítéséért, miután az ország árnyék-pénzügyminisztere szerint a közelgő „jelzáloghitel-katasztrófa” miatt milliók lesznek fizetésképtelenek – írta a CNBC.

A Bank of England (BoE) a múlt héten 50 bázisponttal 5 százalékra emelte az irányadó kamatot, sokkal magasabbra, mint amire az elemzők számítottak. A tizenharmadik egymást követő emelés következtében az alapkamat 2008 óta a legmagasabb szintre került.
A meglepő lépés – amelynek a célja az csökkentése – lakástulajdonosok millióit érinti, mivel az Egyesült Királyságban jó néhány jelzáloghitel közvetlenül a jegybanki alapkamathoz kapcsolódik.
A nemzeti gazdasági kutatóintézet (NIESR) becslése szerint a BoE kamatemelése miatt az év végére 1,2 millió háztartás – a háztartások 4 százaléka – az év végére teljesen kifogy a megtakarításaiból a magasabb jelzáloghitel-törlesztések miatt.
A NIESR jelentése szerint ezzel a fizetésképtelen háztartások aránya közel 30 százalékra, nagyjából 7,8 millióra emelkedne, és elsősorban Walest, valamint Északkelet-Angliát érintené.
Jeremy Hunt pénzügyminiszter emiatt pénteken a legnagyobb bankok és építési társaságok vezetőivel találkozott, hogy az országban elmélyülő jelzáloghitel-válság megoldásáról tárgyaljanak. A hétvégén három intézkedésről állapodtak meg, köztük a jelzáloghitelek feltételeinek ideiglenes módosításáról, valamint fogyasztók hitelezési pontszámának a befagyasztásáról a válság idejére.
Hunt szerint azonban a legnagyobb siker, hogy azokat, akiket az otthonuk elvesztése fenyeget, 12 hónapos türelmi időt kaphatnak a hitelezőktől, mielőtt hozzájárulás nélküli visszavételre kerülne sor.

Fotó: AFP
Rachel Reeves, az ellenzéki Munkáspárt árnyék-pénzügyminisztere azonban bírálta a kormány lassú és kaotikus megközelítését, és szerinte az eddigi lépések közel sem elegek ahhoz, hogy az országban felszámolják a jelzáloghitel-válságot.
Downing Street és a toryk tétlenül nézik, ahogy több millió ember otthontalan lesz, arról nem is beszélve, hogy a válság miattuk robbant ki Nagy-Britanniában. A Munkáspárt azonban ezt nem fogja tétlenül nézni, és hamarosan a saját programunkat is bemutatjuk
– írta Reeves a Twitteren.
A jelenlegi piaci árképzés szerint a 2024-ben új jelzáloghitelt igénylő háztartásoknak átlagosan 3 ezer fonttal többet kell éves szinten fizetniük, ám ez az összeg tovább emelkedik, ha újabb kamatemelésekre kerül sor.
Andrew Bailey, a BoE kormányzója szerint a múlt heti emelésre azért volt szükség, hogy végre vissza tudják fogni a magas inflációt.
A jegybank ülése előtt közzétett hivatalos adatok alapján az éves infláció az országban 8,7 százalékkal emelkedett májusban, ami jelentősen meghaladta a várakozásokat. Emiatt a fogyasztói árak is emelkednek, tovább mélyítve a briteket sújtó megélhetési válságot.
Nem sokkal a BoE kamatemelése után Rishi Sunak miniszterelnök is elismerte, hogy a kormány egyre nehezebben tudja elérni, hogy az inflációt az év végéig 5 százalékra csökkentse.
S bár a közelgő jelzáloghitel-válsággal tisztában vannak, a kormányfő szerint ki kell tartaniuk az infláció elleni küzdelemben.
Veszélyes vizeken a brit ingatlanpiac: szakadnak a lakásárakElemzők szerint ez egy negatív trend kezdete, amely a Sunak-kormányt is veszélybe sodorhatja. |