Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet a találkozó közte és Hszi Csin-ping kínai elnök között – közölte az amerikai elnök csütörtökön, és hisztériának nevezte az amerikai–kínai kapcsolatok körüli vitát.
Az elnök a Fehér Házban az indiai miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy a kínai elnököt kedden diktátornak nevezte, azt mondta: nem fogja megváltoztatni a szavait.
Kijelentette, hogy szerinte azok nem okoznak károkat a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó törekvésekben.
Antony Blinken külügyminiszter hét elején zárult pekingi látogatását nagyszerűnek nevezte az elnök.
Fehér Ház: Biden nem oktatja ki az indiai miniszterelnököt az emberi jogokrólWashington igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait Indiával, hogy ezzel megállítsa a kínai befolyás terjeszkedését, miközben India a világpolitikában betöltött szerepét kívánja növelni. |
Csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter Párizsban beszélt arról, hogy
az elnök megjegyzése ellenére is mindketten kritikusan fontosnak tartják az amerikai–kínai párbeszéd fenntartását, valamint a félreértelmezések eloszlatását és az együttműködést ott, ahol az lehetséges.
Kína hivatalosan tiltakozott csütörtökön Egyesült Államokban dolgozó nagykövete útján a Fehér Háznál és az amerikai külügyminisztériumnál Joe Biden megjegyzése miatt.