Néhány hónapon belül harcra kész lesz az az új ukrán hadosztály, amelynek több mint kétezer katonáját jelenleg is az Egyesült Királyságban képezik ki profi katonai szakértők. Az egység a szárazföldi harcászat mellett a partraszállást is gyakorolja, hiszen Kijev tervei szerint ez a csapat foglalja majd vissza a Krím félszigetet az azt 2014 óta megszállás alatt tartó oroszoktól.
„A Krímet két úton: szárazföldön és a vízen keresztül tervezi Ukrajna visszafoglalni, de mellé jelentős légi támogatást is bevetnek majd. Az ehhez szükséges helikopterek és vízi járművek már rendelkezésre állnak” – mondta a Channel 24 csatornának Roman Sztivan katonai szakértő. Hozzátette:
Az ezekkel való gyakorlatozás most is tart Angliában.
Az Unian című ukrán portál cikke szerint a hadosztály teljes felkészítése még néhány hétig tart, de nincs kizárva, hogy már augusztus végén, szeptember elején bevethető lesz a teljes csapat, és megindulhat a Krím bevételére irányuló hadművelet. A legtöbben szintén az őszt emlegetik mint lehetséges időpontot az offenzíva megindítására.
Erre pedig azért lenne nagy szükség, mert amíg a Krímet biztonságban tudják az oroszok, addig erőiket Zaporizzsjára és a herszoni régióra koncentrálhatják.
„Nem hagyhatunk orosz katonákat a Krímen. Ha nem biztosítjuk be a teljes hátországot, és az ukrán hadsereg úgy támad neki Donyecknek, akkor az oroszok ugyanazt a manővert hajthatják végre, mint tavaly az invázió kezdetekor, és hátba támadhatják az ukrán sereget, és akkor megint visszaszorulunk a Dnyeperen túlra” – mondta a szakértő.
Brit sajtóértesülések szerint több mint kétezer ukrán fegyverest képeznek ki nyugati szakértők és tisztek, többek között a különleges erők tagjaitól is érkeztek kiképzők.