BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségügyi államtitkár: nincs értelme fenntartani a kisebb praxisokat, jönnek az összevonások

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a jelenlegi finanszírozási módszer miatt nem mennek a fiatalok háziorvosnak.

Elnéptelenednek a kistelepülések, így luxussá vált, hogy 150-200 főre tartson fenn praxist a magyar egészségügy – ezt mondta a Portfoliónak adott interjújában Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki kijelentette: 

2028-ig megtörténhetnek az átalakítások.

 

Hands,Of,Female,Gp,Making,Notes,With,Silver,Pen,While
Fotó: Shutterstock

Az államtitkár szerint a jelenlegi rendszerben előfordul olyan helyzet, hogy „van egy 200 fő bejelentett lakossal rendelkező praxis, ahol 20 800 forint volt a betegek után járó havi fejpénz, ahol pedig 2300 fő a praxis mérete, ott 871 forint volt az egy főre jutó finanszírozás”. 

Ez annyira igazságtalan, amit nem tarthat fenn a rendszer

– hozzátette: amíg ez a rendszer fennáll, addig nem is lehet várni, hogy a fiatalok elmenjenek háziorvosnak. 

A következő években ki kell dolgozni a tervet arra, hogy mi legyen egy praxisnál a minimumszám. A kicsi, néhány száz fős praxisok fenntartása nem éri meg, hiszen ezekre havi 3,5-4 millió forintot fordítanak. Az orvosokat így 2028-ig olyan döntési helyzetbe kell hozni, hogy vagy vállalnak nagyobb területet, vagy az a praxis meg fog szűnni. 

„Így a forrás jobban fog hasznosulni. Ami ennél is fontosabb, hogy a betegellátás is javul már háziorvosi szinten, mert kiszámíthatóbb a működés, vonzóbb a háziorvosi pálya” – tette hozzá Takács Péter.  

Az interjúban az államtitkár többek között a kórház-finanszírozásra is kitért. Szerinte ezen a téren intézményenként jókora eltéréseket lehet tapasztalni. Például van olyan kórház, amely összbevételének 3,5 százalékát költi energiaszámlára, de más intézmény az elavult infrastruktúra miatt 16 százalékot. Ennek menedzselésére az lenne a megoldás, ha a kiadásokat is egy szervezet kezelné, ez pedig a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság lenne. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.