Klaus Iohannis szerint elfogadhatatlanok a Duna-parti (ukrán) civil infrastruktúra elleni folyamatos orosz támadások Románia közvetlen szomszédságában. A román államfő a korábban Twitterként ismert, X közösségi oldalon reagált szerdán arra, hogy hajnalban újabb orosz dróntámadás célpontja volt az ukrán gabonaexport tetemes részét lebonyolító Izmajil kikötő, amely 15 kilométernyire található a romániai Tulcsától. Nem ez az első ilyen eset.
„Ezek háborús bűnök, amelyek abban korlátozzák Ukrajnát, hogy az élelmiszereket eljuttassa a világ más országaiba, ahol szükség van rájuk” – írta közösségi oldalán a román elnök. A román Agerpres hírügynökség a dél-ukrajnai katonai parancsnokság közleményét idézve azt írta, hogy Oroszország az éjszaka három órán keresztül iráni gyártású Sahid-136-os drónokkal támadta a Duna partján található Izmajil kikötői infrastruktúráját, a távirányítású repülőgépek közül négy elérte a célját.
A román média felidézte: ez a második orosz dróntámadás, amely Románia és a határától néhány száz méterre lévő ukrán Duna-parti kikötői célpontok ellen irányult, miután múlt hétfőn Izmajil és a romániai Galac városától 13 kilométernyire lévő Reni kikötője ellen intézett dróntámadást az orosz hadsereg.