Miután bűnügyi nyilvántartásba vették, Donald Trump több mint két és fél évvel utolsó posztja után ismét közzétett egy bejegyzést az újabban már X névre hallgató Twitteren. A bejegyzésen a bűnügyi nyilvántartásba vételen készült fotója látható, melyet a választási beavatkozás felirat, alatta pedig a sose add fel felirat és az elnökjelölt honlapjának a címe szerepel.

Fotó: CHRISTIAN MONTERROSA / AFP

Noha miután megvette a közösségi oldalt, Trump visszakapta fiókját és már hónapokkal ezelőtt visszatérhetett volna, az egykori elnök mindeddig nem tett közzé új bejegyzést a felületen, helyette a saját Truth Social nevű platformját részesítette előnyben, illetve többször posztolt a Facebookra is, ahol szintén újra megjelenhetett.

Azonban a korábban Twitter nevet viselő X-et – mely inkább a Truth Social vetélytársa mint a Facebook – eddig hanyagolta. Amikor viszont a republikánus elnökjelölti vitával párhuzamosan sugárzott, Tucker Carlsonnal készült interjúja végül az X-en jelent meg, már látni lehetett, hogy kezd megenyhülni az egykori Twitter irányába, és pénteki bejegyzésével végül megtörte a jeget.

Az egykori elnököt korábban Orbán Viktor miniszterelnök is hiányolta a Twitter felületéről.