A 21. században is nagy szükség van a történelem során jó és rossz időkben is fennálló magyar–német együttműködésre, sőt annak erősítésére – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nézőpont Intézet és a Konrad-Adenauer-Stiftung (KAS) alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén, amelyen bemutatták a magyar–német barométer 2023-as eredményeit.

GULYÁS Gergely
Voltak már jobbak a magyar–német kapcsolatok. Fotó: Balogh Zoltán

A két intézmény együttműködésében, Magyarországon és Németországban is ezer-ezer fős mintán elvégzett közvélemény-kutatás célja, hogy felmérje a két nemzet egymáshoz való viszonyát és az átlagemberek véleményét politikai, valamint gazdasági szempontból. 

Voltak már jobbak a magyar–német kapcsolatok. Ugyanakkor a mostani eredményeket különösen értékelni kell annak alapján, hogy mennyien milyen hosszú ideje és milyen állhatatosan dolgoznak a két ország viszonyának megrontásán

– jelentette ki Gulyás Gergely, aki szerint kifejezetten fontos, hogy a politikai nézetkülönbségekből adódó vitákat nem szabad a gazdaságra átvinni.

A miniszter szerint Magyarország továbbra is kiváló befektetési lehetőség a németek számára, miközben nagy tudással, hozzáadott értékkel, technológiával mindez a magyar gazdaság javára is válhat.

Gulyás Gergely fontosnak nevezte, hogy a két ország között fennálló különbségek ne akadályozzák meg az összefogást . Mint mondta, a németek és a magyarok egyaránt erős Európai Unióban érdekeltek, és egyetértenek például közös európai elutasításában is, illetve fontos számukra a versenyképesség és a munkaalapú gazdaság.

A miniszter idézte a Magyarországon működő német kereskedelmi kamara kutatását, amely azt mutatja, hogy a Magyarországon jelen lévő német befektetők 80 százaléka ismét befektetne az országban. Elmondta azt is, hogy a sikeres keleti nyitás ellenére is egyedülálló jelentőségük van Magyarország számára a magyar–német gazdasági kapcsolatoknak, amelyek a magyar külkereskedelemnek több mint negyedét teszik ki.

Lantos: a magyar–német gazdasági kapcsolatok gyors ütemben fejlődtek az elmúlt évtizedekben

Kiemelte: a Magyarországon működő német vállalatok nemcsak termelnek az országban, hanem részévé váltak a magyar gazdaságnak.

A legnagyobb problémánk a német média, amely folyamatosan támadja Magyarországot, és állandóan kritikával ítéli meg a kormány munkáját és a magyar népet is

– jelentette ki Gulyás. A barométer adatai alapján a német médiában a Magyarországról szóló kedvező hangvételű cikkek aránya mindössze 23 százalék, ám ezzel összefüggésben a miniszter megjegyezte, hogy a németek fele nem tartja hitelesnek a német médiumokat. 

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a kutatást ismertetve azt mondta, hogy

a németek kevésbé tájékozódnak Magyarországról, mint a magyarok Németországról, a két nemzet tagjainak a másik nemzetről alkotott véleménye viszont azonos arányban pozitív: 57 százalék.

Az egymás nemzetéhez tartozó emberek elvi elfogadása különböző társadalmi szerepekben továbbra is kölcsönösen magas: szomszédként, sógor- vagy sógornőként, főnökként, beosztottként a többség mindkét nemzet esetében elfogadná a másikat. 

A kutatásból kiderült, hogy magyarok 66 százaléka szerint Németországban tiszteletben tartják a demokráciát és a jogállamiságot, míg a németeknek csak 42 százaléka vélekedik ugyanígy Magyarországról. A két ország együttműködését azonban a magyarok és németek többsége is fontosnak tartja, például a érdekében, Európa energiafüggetlensége és katonai védelme területén.

Mráz Ágoston Sámuel jelezte azt is, hogy a német sajtó mintegy hatszor kritikusabb megjelenéseiben a magyar kormánnyal és kormányintézkedésekkel kapcsolatban, mint a magyar a német kormány esetében.

Michael Winzer, a KAS képviselet-vezetője elmondta, hogy a felmérést 2017 óta minden évben elvégzik, és eddig minden alkalommal megmutatkozott, hogy a személyes kapcsolataikban a két nemzet polgárai megértik és nagyra becsülik egymást, ám hivatalos, politikai szinteken továbbra is csak „alapeszmecsere” folyik az országok között. Szerinte a közemberek és a német kormány közti véleménykülönbségek eltolódása különösen az elmúlt másfél évben volt megfigyelhető.

A két ország közötti vitákat tárgyszerűvé kellene tenni, mert minél több adat áll rendelkezésre, annál jobban látszik, hogy melyek a valós különbségek és melyek a félreértések, amelyeken lehet és kell is dolgozni

– tette hozzá Winzer.

Óriási bajban a német gazdaság, Magyarország azonban kibújhat az árnyékából

Hosszú távon akár a nyertese is lehet Magyarország a német gazdaság sokasodó problémáinak, miután egyre több jel utal arra, hogy Európa gazdasági motorja igencsak megszenvedi a következő éveket, ha nem képes kezelni az orosz gázról való leválás és a zöldátállás okozta kihívásokat. Elemzők egyetértenek abban, hogy Európa egyértelműen lemaradt az elektromos autóipari forradalomban.