Ismét meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány a bevándorlók miatt
Újfent meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet a kormányrendelet alapján 2024. március 7-ig érvényben marad, az új jogszabály pedig szeptember 6-ával lép életbe.
Ezen a jogcímen először 2016 márciusában hirdetett válsághelyzetet a kabinet, tehát hét éve van érvényben.
A jogrend előnye, hogy nagyobb rugalmasságot biztosít a kormány számára, emiatt hamarabb tud reagálni a felmerülő problémákra. A migrációs helyzet továbbra sem oldódott meg, naponta érkeznek hírek az embercsempészek közötti leszámolásokról. A témát az teszi aktuálissá, hogy júniusban az európai uniós belügyminiszterek minősített többséggel – Magyarország és Lengyelország ellenkezése dacára – döntöttek a migránsok kötelező szétosztásáról, illetve a határokon belül afféle bevándorlóközpontok létrehozásáról. Az utóbbiakból kormányzati információk szerint szabad lenne a ki- és bejárás, nagyságuk pedig Magyarországon már kezdetben is legalább tízezer fős lenne, amely előírás könnyen egy felülről nyitott keretszámmá alakulhat.


