BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: félrevezető a Magyarországot oroszbarátsággal azonosító percepció

A külügyminiszter szerint azért is tisztességtelen oroszbarátsággal vádolni hazánkat, mert a meglévő infrastruktúra határozza meg az energiaellátást.

Magyarországot tisztességtelen dolog oroszpártisággal vádolni, és hazánkat senki nem oktathatja ki a történelemről, a szabadságról, mivel a magyarok pontosan tudják, hogy milyen elnyomás alatt élni, szemben azokkal akik ezt nem tapasztalták meg – mondta a Karpaczi Gazdasági Fórumon a visegrádi együttműködés jövőjéről szóló beszélgetésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető sérelmének adott hangot a hazánkat oroszpártisággal és Putyin-barátsággal vádoló hangokkal szemben és leszögezte, hogy a percepció nem feltétlenül azonos a valósággal, amit szerinte Lengyelországban nem kell magyarázni. Hozzátette, hogy Magyarországnak meg kellett harcolnia a szabadságért, miközben senki nem segített 1956-ban, annak ellenére sem, hogy a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy érkezik az amerikai támogatás.

Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

A külügyminiszter szerint Magyarországot azok próbálják meg kioktatni a történelemről, a szabadságról, a Szovjetunió, a kommunisták elnyomásáról, akik ezt nem tapasztalták meg. Hangsúlyozta, hogy hazánkat tisztességtelen dolog oroszbarátsággal vádolni, mivel a meglévő infrastruktúra határozza meg az energiaellátást és az Európai Unió nem tesz semmit az alternatív beszerzési útvonalak fejlesztése céljából.

Szijjártó kifejtette, hogy a kormány dolgozik újabb földgázforrások bevonásán, ám 

a délkelet-európai energetikai infrastruktúra kapacitása nem elégséges, és az EU nem akarja a fejlesztést finanszírozni. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kőolajfogyasztás 85 százalékát is orosz energiahordozók biztosítják, miközben az egyetlen alternatív útvonalon ötszörösére emelték a tranzitdíjat a horvátok, ami ellen Európában senki nem tiltakozott. Szólt arról is, hogy az Egyesült Államok az idei év első felében Oroszországból kétszer annyi uránt vásárolt, mint tavaly.

A külügyminiszter elmondta, hogy a V4 továbbra is magyar külpolitikai stratégia fókuszában van, hiszen a közép-európai államok együtt eredményesebbek lehetnek, mint külön. Felidézte a V4 eredményeit, amelyek szerinte egész Európa érdekeit szolgálják. Példaként a migránskvóták elleni közös fellépést emelte ki, de szólt a szlovák légtér közös cseh–lengyel–magyar védelméről és a három társállam segítségéről a magyar határ védelmében a legerősebb migrációs nyomás idején.

Szijjártó szerint óriási eredmény az is, hogy a bővítés ügye az EU napirendjén van, köszönhetően annak, hogy a Nyugat-Balkán felvételét minden visegrádi ország támogatja, szemben az ezen álláspontot csak a nyilvánosság előtt képviselő nyugat-európai vezetőkkel.

Azonban a tárcavezető elismerte, hogy 

mivel négy szuverén országról van szó, teljes egyetértés sosem lesz és természetesnek nevezte a hullámvölgyeket az együttműködés terén. 

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a felek mindig képesek voltak ezeket külön kezelni az együttműködés többi területétől, amelyekben indokolt a közös fellépés.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy fontos tisztában lenni a V4 erősségével, így például azzal, hogy a négy állam együttes bruttó hazai terméke (GDP) a 14. helyet jelentené a világranglistán, az összeadott lakosságszám Franciaországénak felel meg, a Németországgal folytatott kereskedelem teljes volumene pedig duplája a német–francia relációnak.

A külügyminiszter üdvözölte a gyakorlati sikerekre összpontosító jelenlegi cseh elnökség törekvéseit, valamint az energetikai diverzifikációval összefüggésben jelezte, hogy Közép-Európa örömmel vásárolna földgáz Katartól, Azerbajdzsántól, Törökországban vagy akárhonnan, de a délkelet-európai infrastruktúra kapacitása ma erre nem elégséges, így fejlesztésekre lenne szükség. Elmondása szerint ha a visegrádi országok az energetikai és gazdasági együttműködésre koncentrálnak, akkor jelentős sikereket érhetnek el.

Szijjártó hangsúlyozta, hogy 

Magyarország jelentős támogatást nyújt Ukrajnának hosszú évek óta, a kormány részt vesz számos iskola, kórház, kulturális és szociális intézmény működtetésének finanszírozásában, 

és ezt folytatni is kívánja. Illetve a magyar állam felajánlotta, hogy az újjáépítésben is szerepet vállal, amint ezt a biztonsági helyzet lehetővé teszi.

Méltatta továbbá Viktor Mikita kárpátaljai kormányzót és és leszögezte, hogy a kormány kész továbbra is megadni minden támogatást a nehézségek enyhítésében. Felidézte továbbá, hogy a jelenleg is több mint ötezer ukrán gyermek tanul magyar iskolákban és óvodákban és a menekültek számára a hatóságok egyenlő hozzáférést biztosítottak az egészségügy és a munkavállalás terén is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.