Egy rendőrtiszt meghalt, egy másik pedig megsebesült a vasárnap hajnalban lezajlott lövöldözésben egy észak-koszovói faluban – közölte Albin Kurti koszovói miniszterelnök a Facebook-oldalán. Hozzátette: „Még mindig különféle kaliberű lőfegyverekkel lőnek a rendőrségünk ellen.” Mint írta, a támadók kiképzett harcosok lehetnek, akik maszkot viselnek, és jól fel vannak fegyverezve.

A közösségi oldalán Albin Kuti azt állította, hogy Belgrád hivatalos politikai, pénzügyi és logisztikai támogatásával támadják Koszovót a szervezett bűnözők. Hónapok óta ez volt az első súlyos erőszakos incidens a régióban. A rendőrtiszteket több különböző pozícióból támadták meg „lőfegyverek arzenáljával, beleértve a kézigránátokat és a vállról kilőhető rakétákat” – áll a közleményben.
Pattanásig feszült a helyzet Szerbia és Koszovó között
A BBC tájékoztatása szerint Vjosa Osmani koszovói elnök kijelentette:
A szerb bűnbandák által szervezett incidens a törvény és a rend, valamint a Koszovói Köztársaság szuverenitása elleni támadás volt.
Mindez azután történik, hogy Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője kudarcot vallott a felek közötti közvetítésben. A koszovói miniszterelnök, Albin Kurti nem volt hajlandó továbblépni és elindítani a szerbiai önkormányzatok közösségének létrehozására irányuló folyamatot, és továbbra is Koszovó de facto elismeréshez ragaszkodik – jelentette ki akkor Josep Borrell, miután megbeszélést folytatott Aleksandar Vucic szerb elnökkel és a koszovói miniszterelnökkel.

Május végén már KFOR-katonákat is támadtak
Idén kiéleződött a feszültség Szerbia és Koszovó között, miután Koszovóban május végén zavargások törtek ki. Ennek oka az volt, hogy a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választás után a többségében szerbek lakta északi térségben az ott leadott albán szavazatok alapján – mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett – megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. Ekkor a helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet.