A Libanonnal szomszédos 2 kilométeres sávot evakuálja Izrael – közölte a hadsereg. Elmondták, hogy erre azért van szükség, mivel fokozódik a Hezbollahhal folytatott harc.
Az követően, hogy október 7-én a Hamász terrorszervezet megtámadta Izraelt, a zsidó állam kemény ellencsapásba kezdett Gáza ellen. A palesztinok lakta területet felforgatták az izraeli rakéták, majd a hadsereg is bevonult. Izrael emellett Libanont is elkezdte rakétákkal lőni, mivel állításuk szerint a Hezbollah részt vett a Hamász támadásában.
Az izraeli védelmi miniszter, Yoav Gallant közölte, hogy a
Libanonnal határos két kilométeres sávban 28 település lakosságát menekítik ki.
Az embereket államilag támogatott vendégházakba költöztetik át.
Nem nyitották meg a rafahi határátkelőt
A Guardian arról írt, hogy a korábbi hírek ellenére nem nyílt meg az Egyiptom és Gáza közötti rafahi határátkelő. Korábban Egyiptom közölte, hogy rövid időre megnyitják az átkelőt, hogy a külföldi polgárok elmenekülhessenek Gázából, illetve egy segélyszállítmány is áthaladt volna a háború sújtotta övezet felé.
A határátkelőt magyar idő szerint reggel 8 órakor nyitották volna meg, de jelenleg olyan híreket lehet olvasni, hogy ez nem történt meg. A határátkelő gázai oldalán egyre gyűlnek az emberek, akik el akarnak menekülni a harc elől. Korábban Egyiptom már jelezte, hogy aggódik a határ megnyitása miatt, de ekkor még azt állította, hogy ennek ellenére átengedik a külföldi polgárokat.
A rafahi átkelő megnyitását az Egyesült Államok járta ki Egyiptomnál, elsősorban azért, hogy az amerikai polgárok erre menekülhessenek. Természetesen más külföldiek átengedése is a paktum része volt. A Sky News egyiptomi tudósítója azonban azt írta, hogy egyelőre várat magára a menekültek átengedése.
A Hamász tagadja, hogy megnyílna a határátkelő
Miközben a rafahi határátkelő egyik oldalán gyülekeznek a menekültek, a másikon pedig sorakoznak a segélyt szállító kamionok, a kapuk még zárva tartanak.
A helyzet egyre bonyolultabbá válik, hiszen először
Izrael közölte, hogy nem hirdet tűzszünetet a térségben a határ megnyitása idejére,
majd az ígért időpontban nem engedték át a tömeget.
A Hamász egyik vezetője, Izzat El Reshiq kijelentette, hogy a rafahi határátkelő megnyitása egy hazugság és senki ne számítson rá, hogy elmenekülhet Egyiptomba.