Az iráni diplomácia vezetője, Hoszein Amir-Abdollahián felkereste Irakot, Libanont és Szíriát is. Dohában Iszmáil Hanijével, a Hamász vezetőjével is tárgyalt, akivel az együttműködés folytatásáról állapodtak meg. Irán hosszú ideje támogatja a Gázai övezetet uraló terrorszervezetet. A dohai találkozón a Hamász Izrael elleni támadását történelmi győzelemnek nevezte, amely jelentősen visszavetette a palesztin területek izraeli megszállását.
„Ha a cionista rezsim folytatja támadásait a védtelen gázai lakosság ellen, akkor senki nem képes garantálni a helyzet kontrollálhatóságát” – közölte az iráni külügyminiszter a katari emírrel folytatott megbeszélésén a teheráni külügyi tárca tájékoztatása szerint. Teherán szerint azoknak, akik szeretnék megakadályozni a konfliktus kiszélesedését, meg kell akadályozniuk „a cionista rezsim barbár támadásait”.
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint körülbelül 150 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen indított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 2300-at, a sebesülteké pedig a kilencezret.
Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és vízellátását, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a Föld színéről. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy hosszú hadjáratra készül Gázában, ahol a Hamász évek óta védekezést, köztük alagúthálózatokat készít elő. Mintegy 360 ezer tartalékost mozgósítottak, ami Izrael történetének legnagyobb száma, miközben a határ közelében harckocsikonvojok gyülekeztek, és egyes csapatok pénteken megkezdték a szárazföldi hadműveleteket Gázában. Sajtóhírek szerint a szárazföldi támadást egyelőre elhalasztották a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.