Az izraeli kormány szerdán jóváhagyott egy olyan megállapodást, amely a Hamász ötven túszának szabadon bocsátását biztosítja palesztin foglyokért cserébe, valamint fegyverszünetet a Gázai övezetben, ami a hetek óta tartó háború után az enyhülés első kézzelfogható jele.

„A kormány jóváhagyta a megállapodás első szakaszának nagy vonalakban megfogalmazott tervezetét, amelynek értelmében legalább ötven elrabolt embert – nőket és gyerekeket – szabadon engednek,
és négy napig szünet lesz a harcokban” – derült ki az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott héber nyelvű kormányzati közleményből. A túszok kiszabadításáról szóló megállapodás a helyes döntés – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedd este, a kabinet ülésének kezdete előtt, amely szerda kora reggel már engedélyezte a megállapodást.
Mintegy 240 embert raboltak el a Gázai övezetet uraló iszlamista mozgalom október 7-i, Izrael elleni véres támadása során. Iszmáil Háníje, a Hamász egyik legfőbb vezetője előrehaladásról számolt be a tárgyalásokon, üdvözölte a humanitárius fegyverszüneti megállapodást, leszögezve, hogy „e megállapodás rendelkezéseit az ellenállás víziójával összhangban fogalmazták meg”. „Közeledünk egy háromoldalú megállapodás megkötéséhez” – mondta korábban a Katarban száműzetésben élő Hamász-vezető.
Moszkva üdvözli, hogy Izrael és a Hamász között megállapodás született egy négynapos humanitárius szünetről – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a RIA Novosztyi hírügynökséggel.
Moszkva üdvözli az Izrael és a Hamász közötti megállapodás létrejöttét a négynapos humanitárius szünetről. Ezt Oroszország a konfliktus eszkalálódásának kezdete óta követeli
– hangoztatta a szóvivő. Zaharova méltatta Katar erőfeszítéseit, „amelyek a világközösség feszültségcsökkentésre vonatkozó felhívásának gyakorlati megvalósítását célozzák”. Úgy vélekedett, hogy a humanitárius szünetről szóló megállapodás reményt ad a lehetséges deeszkalációra.
A szóvivő fontosnak nevezte, hogy a fegyvernyugvási szünet ne szakadjon meg.



