Gázaváros kapujában állnak az izraeli egységek a Gázai övezet iszlamista terrorszervezetei, a Hamász és az Iszlám Dzsihád elleni háború 26., a szárazföldi hadműveletek 5. napján – jelentették izraeli katonai szóvivők szerdán. Icik Kohen tábornok szerdán bejelentette, hogy hadosztályának erői mélyen a Gázai övezetben, Gázaváros kapujában vannak.
Az elmúlt öt napban felszámoltunk a Hamász jelentős erőit, megtámadtuk stratégiai létesítményeit
– közölte a tábornok.
Jichák Hercog államelnök szerda esti beszédében nemzeti egységre szólított fel, és ígéretet tett a Gázai övezetbe hurcolt izraeliek kimenekítésére. „Az elraboltak a fontossági sor élén állnak, visszatérésük szerves része a háború megnyerésének. A legjobb elmék a nap minden percében a hazahozatalukon dolgoznak” – mondta Hercog.
Korábban Joáv Galant védelmi miniszter is Izrael összes tévécsatornáján közvetített beszédet tartott, melyben bejelentette, hogy heves csaták zajlanak a Gázai övezetben. „A Hamász súlyos csapásokat szenved el” – hangoztatta. Elmondta:
több mint tízezer bombát dobtak le Gáza városára;
több ezer célpontot találtak el, katonai létesítményeket és terroristák ezreit semmisítették meg a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintekig.
A katonai szóvivők jelentése szerint az izraeli hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen egy vadászrepülőgép segítségével likvidálta a Hamász páncélosokat elhárító rendszerének a vezetőjét, Muhammad Esszart, akinek az irányításával korábban számos támadást hajtottak végre páncéltörők bevetésével izraeli állampolgárok és katonák ellen.
Egyiptomi és palesztin források szerint
mintegy háromszáz, külföldi útlevéllel rendelkező személy kelt át a rafahi átkelőn Egyiptomba szerdán.
Egyiptomból egyelőre nem érkezett hivatalos adat a belépők pontos számáról.
Az izraeli hadsereg újabb becslése szerint nem ezerötszáz-kétezer, hanem mintegy háromezer fegyveres iszlamista hatolt be Izraelbe az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetből a kerítés több tucat pontján, valamint a levegőben és a tenger felől. Beszámolójuk szerint az övezet menti településeken vívott csatákban körülbelül ezer terroristát öltek meg az izraeli erők, és mintegy kétszázat ejtettek foglyul. A többiek visszatértek a Gázai övezetbe.
Az izraeli hadsereg szerint jelenleg több mint egymillió gázait evakuáltak az övezet északi részéből a délibe. Továbbra is arra ösztönzik a helyi civil lakosságot, hogy hagyják el a Gáza folyó medrétől északra eső területet.
Az izraeli parlament szerdán két törvényt módosított, melyek alapján ezentúl a honvédelmi tárca a háborúban elhunyt LMBT-személyek azonos nemű házastársát is hadiözvegynek ismeri el.