Hollandiában szerdán választanak parlamentet, reggel megnyitottak a szavazóhelyiségek, ahol mintegy 13,3 millió állampolgár jogosult leadni a voksát a képviselőház 150 tagjára.

Este kilencre tudni fogjuk, ki nyerte a hollandiai választást.
Fotó: AFP

Egyértelmű favorit nincsen, a négy rivális párt vezetője közül bárki válthatja majd Mark Ruttét,

az országot 13 éve irányító jobboldali-liberális miniszterelnököt, aki júliusban mondott le, miután a kormány nem jutott egyezségre a menekültek családegyesítésének kezelésében. Rutte azt is bejelentette, hogy a választás után távozik a holland politikából.
A kampány utolsó napjainak legnagyobb meglepetése a Politico szerint a szélsőjobboldali Geert Wilders, a Szabadságpárt (PVV) vezetőjének váratlan előretörése. 

Az iszlám- és Európai Unió-ellenes párt drámai módon megerősödött,

egy közvélemény-kutatás szerint vezet a jelenleg kormányzó jobboldali-liberális Szabaddemokrata Néppárt (VVD) előtt, amelynek kormányfő-jelöltje Dilan Yesilgöz volt igazságügyi miniszter.
A Maurice de Hond közvélemény-kutató szerint a harmadik helyen várhatóan a Frans Timmermans korábbi klímaügyekért felelős uniós biztos vezette választási szövetség áll, amelyet a Munkáspárt és a Zöldek (GroenLinks/PVDA) alkotnak. Nagyjából fej fej mellett halad vele a centrista kívülálló Pieter Omtzigt új pártja.

A kampány utolsó napjainak legnagyobb meglepetése a szélsőjobboldali Geert Wilders előretörése.
Fotó: AFP

A különbségek azonban minimálisak, és az előrejelzést megnehezíti, hogy egy nappal a szavazás előtt a megkérdezettek 63 százaléka nem döntötte még el, hogy kire adja le a voksát.
Wilders visszatérése felforgatná a holland belpolitikát, tíz évig egyetlen párt sem volt hajlandó együttműködni és koalícióra lépni vele. A politikus azonban azóta mérsékeltebbé vált, és Yesilgöz jelezte, hogy győzelme esetén nem zárná ki a PVV-t a koalíciós tárgyalásokból.
Abszolút többséget egyik párt sem szerezhet, várhatóan legalább három párt koalíciójára lesz szükség a kormányalakításhoz.
A szavazók országszerte több mint kilencezer helyen adhatják le a szavazatukat. A szavazóhelyiségek reggel fél nyolckor nyitottak, a szavazás 21 órakor ér véget. A holland közszolgálati média ekkor teszi majd közzé az első exit poll felmérést.