Az izraeli miniszterelnök az amerikai sajtóban megjelent véleménycikkben írta meg kedden Izrael előfeltételeit a Gázai övezetben zajló katonai beavatkozás lezárásához.
Benjamin Netanjahu, a The Wall Street Journal napilapnak írt véleménycikkében három pontban foglalta össze, mire van szükség a békéhez: ide sorolta
a radikális iszlamista Hamász megsemmisítését, a Gázai övezet demilitarizálását, valamint a palesztin társadalom deradikalizációját.
Az írás szerint amennyiben ezek teljesülnek, úgy létrejöhet a béke Izrael és a szomszédjaként élő palesztinok között a Gázai övezetben.
Benjamin Netanjahu szerint a Gázai övezet demilitarizálásához tartozik annak szavatolása, hogy a régió ne szolgálhasson kiindulópontként az országa elleni támadáshoz. Hozzátette, hogy a Gázai övezet körül ideiglenes biztonsági övezetet kell létrehozni és olyan ellenőrzési mechanizmust bevezetni, amely megfelel Izrael biztonsági igényeinek, illetve megteremti, hogy Egyiptom felől ne juthasson be fegyver a palesztinok lakta területre.
A palesztin társadalom radikalizációtól való megtisztításával kapcsolatban az izraeli kormányfő azt írta, hogy az
iskoláknak az élet értékének tiszteletét kell tanítaniuk és nem a halálét, a muszlim papoknak, az imámoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy a zsidók elleni gyilkosságra buzdítsanak, valamint a palesztin társadalomnak át kell alakulnia, hogy a terrorizmus támogatása helyett, a terrorizmus elleni küzdelmet válassza.
Benjamin Netanjahu egyik tanácsadója kedden az amerikai médiának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy kormánya és az Egyesült Államok adminisztrációja között vannak ugyan véleménykülönbségek, de a háborút tekintve egy oldalon állnak.
Mark Regev, az izraeli miniszterelnök szóvivője a a CNN hírtelevíziónak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a két fél odafigyel arra, amit a másik mond, és a Hamász elpusztításának céljában egyetértés van közöttük. Megjegyezte, hogy a Gázai övezet újjáépítése csak azt követően történhet meg, hogy Hamászt megsemmisítették.
Palesztin Hatóság: az Egyesült Államok felelős a harcok folytatásáért
Izrael megsemmisítő háborút folytat a Gázai övezetben – jelentette ki Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság (PA) elnöke szerdán. Abbász egy megsemmisítő háborúnál is durvábbnak nevezte az övezet elleni izraeli offenzívát.
A Hamász irányítása alatt álló palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 óra izraeli támadásaiban legkevesebb 195 ember meghalt, további 325 megsebesült, így
a háború október 7-i kitörése óta legkevesebb 21 110 ember halt meg a Gázai övezetben, míg a sebesültek száma átlépte az 55 ezret.
„Népünk még az 1948-as Nakba idején sem látott ehhez fogható háborút” – hívta fel a figyelmet Abbász, utalva a palesztin nép gyásznapjára, a Nakbára (katasztrófa napjára), amikor több mint 700 ezer palesztinnak kellett elhagynia otthonát a frissen megalakuló Izrael állam területéről 1948-ban. A PA elnöke emellett az Egyesült Államok vezetését tette felelőssé a háború folytatásáért: „sajnos minden egyes alkalommal, amikor a világ, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a Közgyűlés a háború befejezésére törekszik, az Egyesült Államok vétót emel, és visszautasítja a harcok beszüntetését”.
Esnek az olajárak, ahogy visszatér a hajóforgalom a Vörös-tengerre
Hordónként 1 dollárral csökkent az olaj jegyzése szerdán, részben visszaadva a keddi áremelkedést, mivel a tankerek kezdenek visszatérni a jól bevált vörös-tengeri útvonalra.
A Brent nyersolaj irányadó határidős kurzusa 94 centtel, azaz 1,16 százalékkal, hordónként 80,13 dollárra, míg az amerikai West Texas Intermediate-é (WTI) 1,05 dollárral, (1,39 százalékkal), 74,52 dollárra esett.
A dán Maersk tengeri fuvarozó óriás több tucat teherszállítója tér vissza a következő hetekben a Szuezi-csatornára és a Vörös-tengerre, miután nemrégiben ideiglenesen elterelte innen a forgalmat az Irán által támogatott jemeni huti milícia rakétatámadásaira tekintettel – derült ki a cég szerdán publikált közleményéből.
A francia CMA CGM szintén újraindítja a vörös-tengeri szállításokat – közölte a vállalat azt követően, hogy egy nemzetközi munkacsoporttal megvizsgáltatta a helyzetet a térségben.
Mind a Brent, mind a WTI több mint 2 százalékos emelkedéssel zárta az előző kereskedési napot, mivel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadások átléptek egy kritikus szintet, és már az áthajózás leállásától lehetett tartani.
Izraeli vezérkari főnök: nincs gyors lezárása a háborúnak
Az első pillanatoktól kezdve azt mondtuk, hogy ez egy hosszú háború lesz, mert messzemenő célokat tűztünk ki, és messzire is fogunk jutni, így hosszú az időtartam – idézte a Reuters Herzi Halevit, az izraeli vezérkari főnököt.
Halevi elmondta, ez a hosszú időtartam lehetővé teszi a hadsereg számára, hogy alkalmazkodjon és minél felkészültebb legyen. Emlékeztetett: Izrael megfogadta, hogy megsemmisíti a Hamászt, miután harcosai október 7-én betörtek Izraelbe, 1200 embert megöltve és 240 túszt ejtve.
A gázai légi, tengeri és szárazföldi offenzívája a hatóságok szerint azóta csaknem 21 ezer palesztint ölt meg.
A háború hosszú hónapokig fog tartani, és különböző módszereket fogunk alkalmazni, hogy jó ideig megőrizzük eredményeinket – emlékeztetett Halevi.
Kétszáz támadást hajtott végre az izraeli hadsereg egyetlen nap alatt
Kétszáz, az iszlamista Hamász terrorszervezet objektuma elleni légi, tengeri és szárazföldi támadással folytatódott a háború a Gázai övezetben az elmúlt napon – közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője szerda reggel. Az övezet északi részén, Sedzsaijában, a Hamász harci övezetében, ahonnan az izraeli katonákat lőtték, az épületek között terroristákat vettek észre, majd a légierő segítségével megölték őket. Az izraeli lövedékek további, másodlagos robbanásokat eredményeztek, jelezve, hogy a területen pokolgépeket helyeztek el az IDF katonái ellen – közölte a szóvivő.
Egy izraeli egység két, egy járműbe beszálló palesztin fegyverest azonosított. A terroristák egy fegyverraktárnak használt épülethez hajtottak, amely ellen repülőgépet mozgósítottak az izraeliek.
Az irányított légicsapás felszámolta a terroristákat és a fegyverraktárt
– mondta a szóvivő.