BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét tüntetnek Belgrádban, diákok utcákat zártak le

A rendőrség várakozásának megfelelően a tüntetők ismét utcákat zártak el a forgalom elől Belgrádban. Kérdés, mikor lép fel a hatóság.

Az ország parlamenti választásának eredményét elfogadni nem akaró baloldali pártok és szerb diákok elzárták a Knez Milos utcát Belgrád központjában – számolt be több sajtóorgánum december 25-i események helyszínéről.

Fotó: AFP

A tüntetésen lévő tudósítók és személyek által közölt felvételeken látható, hogy helyi fiatalok ülnek az úttesten, mások labdáznak az út közepén. A sípokat is használják a figyelem felkeltésére. A szerb sajtó beszámolt a készülő akcióról. A tiltakozásnak egy óráig kellett volna tartania, ezt követően a fiatalok megígérték, hogy két helyen lezárják az utakat, ha a politikusok nem válaszolnak kérdéseikre.

A hétvégén végig tüntetések voltak a szerb fővárosban. A demonstrációk tegnap erőszakossá váltak. A rendőrség által ma tartott sajtótájékoztatón jelezték, hogy ma is számítanak utak lezárására és egyéb akciókra, de mint a rendőrfőnök mondta, ezeket nem fogják eltűrni.

A Világgazdaság is beszámolt arról, hogy több ezren gyűltek össze Belgrád központjában egy kormányellenes tüntetésen vasárnap, hogy követeljék a nemzetközi megfigyelők szerint méltánytalan egy héttel ezelőtti parlamenti és helyhatósági választások érvénytelenítését. A tüntetés erőszakossá vált, azt a hatóság könnygázzal oszlatta fel. A kormányfő és a miniszterelnök is utalt rá, hogy meglátásuk szerint az ukrajnai „színes forradalomhoz” hasonlóan külföldi támogatást élvező felkelést terveztek egyes csoportosulások. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.