BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oroszország attól tart, hogy a Nyugat le akarja építeni Szerbia szuverenitását

A szerb választások után a baloldal tüntetéseket szervezett azt állítva, hogy csalás történt. Oroszország aggódik a megmozdulások miatt, állításuk szerint az események beleillenek a Nyugat szuverenitás elleni küzdelmében alkalmazott forgatókönyvébe.

A kormánypárt nyerte meg a szerbiai választásokat. A szerb baloldal nem tudja elfogadni az eredményt, választási csalást kikiáltva tiltakozást szerveztek. A Szerbia az erőszak ellen nevű lista képviselői azt állítják, hogy a kormánypárt több mint 40 ezer belgrádi lakhellyel nem rendelkező szavazót szállított a fővárosba, hogy ezzel billentsék át a mérleg nyelvét.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Miközben Szerbia arra törekszik, hogy integrálódjon az Európai Unióba, Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök rendkívül jó kapcsolatokat ápol Moszkvával.

A Szerbiában rendezett tüntetésekre így érthető módon Oroszország is reagált. Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a tömeges megmozdulások egyértelműen beleillenek a Nyugat azon forgatókönyvébe, amivel le akarják építeni Szerbia szuverenitását – írta meg az egyik legnagyobb szerb portál, a Kurir.

Úgy látjuk, hogy Szerbiában és tágabb értelemben a Balkánon már évek óta zajlik egy nyugati stratégia. A Nyugat a befolyását nyilvános tiltakozásokon keresztül akarja ráerőltetni az országok demokratikusan megválasztott vezetőire, hogy leépítsék a szuverenitást

 – közölte Zakharova egy sajtótájékoztatón.

Russian Foreign Minister Lavrov holds a press conference in North Macedonia
Fotó: FURKAN ABDULA

Oroszország attól tart, hogy a szerb választások után egyre több, a Nyugat által szervezett tömeges tüntetés indulhat el a balkáni országokban.

Ezek a nemzetek nem engedhetik meg, hogy a nyugat így játsszon velük. Ezeknek a népeknek bármi áron meg kell védeni a szuverenitását, minden lehetséges szinten

 – mondta az orosz külügyi szóvivő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.